Cserhalmi György (Budapest, 1948. február 17. –) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar színész, érdemes művész. bélyegkép|264px|jobbra|Portré (Rózsavölgyi Gyöngyi felvétele)
Élete Szülei Cserhalmi Gyula és Varga Magda (1922–2015) operaénekes. Anyai ágon rokona Miklós Béla miniszterelnök. 1971-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Békés András osztályában. 1971–1972 között, valamint 1975–1977 között a debreceni Csokonai Nemzeti Színház szerződtette. 1972–1975 között a Veszprémi Petőfi Színházban játszott. 1977–1979 között, valamint 1989–1991 között a Nemzeti Színház színésze volt. 1979–1983 között a Magyar Filmgyártó Vállalat művésze volt. 1983-ban a Budapesti Katona József Színház alapítója és 1989-ig tagja is volt.
1991 óta szabadúszó. 1991–92-ben a Labdatér Teátrum művészeti vezetője, 1994–98 között az Új Színház, 1999–2003 között a Radnóti Miklós Színház tagja volt. 2007-ben Zalaegerszegen rendezőként is bemutatkozott. Arthur Miller Pillantás a hídról című művét vitte színre. 2010–2018 között Székesfehérvárott, a Vörösmarty Színházban játszott, ahol 2014-ben a Lear királyban a címszerepet játszotta.
Több mint kétszáz filmben játszott, korunk egyik legjelentősebb férfiszínésze, modern hőstípus. Számos Oscar-díjra jelölt film szereplője. Szabó István Mephisto című műve meg is kapta a díjat. Sokat foglalkoztatják a cseh filmesek is. Szerepelt többek között Ondřej Trojan Želary című alkotásában. Ez a film 2004-ben szintén Oscar-jelölt volt.
Wim Wenders a 10 legjobb színész közé választotta be Cserhalmi Györgyöt.
bélyegkép|263px|2006-ban 2012 óta a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja.MMA - Cserhalmi György
2014-ben Bitskey Tiborral együtt a nemzet színészévé választották az elhunyt Sztankay István és Avar István helyére.
2026. augusztus 20-án megkapta A Magyar Érdemrend nagykeresztje állami kitüntetést.
Politikai szereplése 1989. március 15-én a Magyar Televízió székháza előtt felolvasta az ellenzéki 12 pontot. Cserhalmi György: 12 pont, 1989. március 15.
[2009-es európai parlamenti választás Magyarországon|2009-ben az európai parlamenti választáson]] a Lehet Más a Politika és a Humanista Párt által alakított listán a 20. helyen szerepelt.Kiscsillagok az alternatív EP-listán
Magánélete Felesége a 2016-ban elhunyt Cserhalmi Erzsébet színésznő volt, lányuk Cserhalmi Sára filmrendező. 2012. szeptember 21., 23. o. Veje Rusznák András színművész volt.
A Balaton-felvidéki Kékkút lakója.
2020 tavaszán beszélt először daganatos megbetegedéséről. Életmentő műtéten esett át: eltávolították epehólyagját, patkóbelét és hasnyálmirigye egy részét is.
Színpadi szerepei
Színházi rendezései Arthur Miller: Pillantás a hídról (2007) Dobozy Imre: Villa Negra (2007) Krúdy Gyula: Boldogult úrfikoromban (2009)
Filmjei Játékfilmek
Tévéfilmek
CD-k és hangoskönyvek Daniel Defoe – Robinson Crusoe Pannónia dicsérete – Versek a hazáról Parti Nagy Lajos: A pecsenyehattyú és más mesék
Lemezek Halgass kicsit... (1988) – Básti Julival Eklektion (2000) – Novák Péterrel Férfi és Nő (2008) – Básti Julival, Udvaros Dorottyával és Kulka Jánossal.
Díjai Magyar Filmkritikusok Díja (1977, 1983, 2005, 2006) A filmszemle díja (1982, 1985, 1987, 1988, 2005) Balázs Béla-díj (1982) Színikritikusok Díja – legjobb férfialakítás díja (1984, 1986, 1995) Érdemes művész (1986) Erzsébet-díj (1987, 1990) SZOT-díj (1988) Kossuth-díj (1990) a salernói fesztivál legjobb férfi alakítás díja (1995) Magyar Művészetért Díj (1999) Európai Életmű-díj (2003) Prima díj (2005) Páger Antal-színészdíj (2013) Gábor Miklós-díj (2014) A Nemzet Színésze (2014) Tolnay Klári-díj (2019) Budapestért díj (2019) A Magyar Filmakadémia életműdíja (2020) Magyar Filmkritikusok Díja – Életműdíj (2020)Átadták a Magyar Filmkritikusok Díját – Cserhalmi György Életműdíjas! szinhaz.org, 2020. február 02. Magyar Mozgókép Díj – legjobb férfi mellékszereplő (2021)https://nepszava.hu/3124439_atadtak-a-magyar-mozgokep-fesztival-dijait Radnóti Miklós antirasszista díj (2022) Színházi Kritikusok Céhének életműdíja (2022) Hazám-díj (2022) A Magyar Érdemrend nagykeresztje (2026)
Kötetei Fazekas Valéria: Egy asszony meg a fia. Beszélgetések Varga Magdával és Cserhalmi Györggyel; szerzői, Debrecen, 1997 Szebeni András: Debrecen; szöveg Cserhalmi György; Alexandra, Pécs, 2005 (Látott dolgok…) – angolul, németül is Csáki Judit: Cserhalmi – Nem lehet mindennap meghalni; Open Books, Budapest, 2024
Jegyzetek
Források
Katona József Színház 1982–2002. Balassi Kiadó. 2002.
További információk
Cserhalmi György a Kék Művészügynökség oldalán A Katona József Színház bemutatói 1982 és 2008 között Novák Eszter: Drága Gyurka!
Kategória:Magyar színészek Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Balázs Béla-díjasok Kategória:Páger Antal-színészdíjasok Kategória:1948-ban született személyek Kategória:Prima díjasok Kategória:Erzsébet-díjasok Kategória:SZOT-díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:A Nemzet Színésze cím tulajdonosai Kategória:Magyar Művészetért díjasok Kategória:Református magyarok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Tolnay Klári-díjasok Kategória:Budapestért díjasok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar színészpedagógusok Kategória:Radnóti Miklós antirasszista díjasok Kategória:Hazám-díjasok Kategória:A Magyar Érdemrend nagykeresztjének kitüntetettjei