thumb|Fonalgrafika: papírkartonra hímzett grafikai minta (1. rajz) thumb|Fonalgrafika: papírkartonra hímzett grafikai minta (2. rajz) thumb|Fonalgrafika: Érintők és optikai görbület (3. rajz) A fonalgrafika eredetileg különböző matematikai formák, sémák, minták előállítása fonallal egy bizonyos módszer szerint.
A fonalgrafika-varrásnak az egyik alapszabálya az, hogy a fonalnak mindig kereszteznie kell az előző szálat, és mindig a varrás irányában az utolsó szál melletti lyukba kell ölteni. A hímzésből átvett mintáknál és a spirál-sokszögeknél például az a szabály, hogy a szálak egymás mellett vannak, nem keresztezik egymást, ráadásul gyakran visszalépünk ugyanabba a lyukba.
A minta aszerint alakul ki, hogy az összekötendő pontok (lyukak) milyen módon és sorrendben vannak összekötve. Sokszor térhatású, sokszor folytonos görbét látunk ott, ahol csak érintők követik egymást.
Története A pókhálók mintáinak sokasága és érdekessége már régóta ihletet ad a művészeknek.
Egyes feljegyzések szerint Mary Everest Boole (1832–1916) volt az első matematikusnő, aki 1904-ben megjelent írásában felvetette a fonalgrafika matematikai elméletét, megismertetését és feldolgozását az iskolában.
Az 1960-as, 1970-es évek hippi korszakában kezdett elterjedni a fonalgrafika. Népszerűsége azonban az 1980-as évek közepén a korszakkal együtt hanyatlott. Az utóbbi 10-15 évben a számítógépes rajzolás nagyot lendített a pontosságot igénylő minták kidolgozásában. Segített a fonalgrafika gyors elterjedésében, újra fellendült az iránta való kereslet.
Ágazatai A hagyományos fonalgrafika Ez tulajdonképpen kartonra hímzés. Három alágazata van: a fonalgrafika eredeti geometriai mintái (1. és 2. rajz) a hímzésből átvett minták (1) http://www.sahaya.org/SEE-Trust/cards/14.jpg, http://www.sahaya.org/SEE-Trust/cards/17.jpg, http://www.sahaya.org/SEE-Trust/cards/05.jpg, http://www.sahaya.org/SEE-Trust/cards/31.jpg, http://cairnrescue.com/mall/nlol/7j_011.jpg, http://cairnrescue.com/mall/nlol/8f_031.jpg, http://www.augustsos.com/members/1637665/uploaded/Greeting.Cards.Large.Web.Snow.Drops.jpg , http://www.needlenthread.com/Images/Miscellaneous/Embroidery_on_Paper/embroidered_card_05.jpg, http://www.needlenthread.com/Images/Miscellaneous/Embroidery_on_Paper/Schwalm_Cards/Schwalm_Card_05.jpg, http://4.bp.blogspot.com/_CLNt2G6HoDc/SLJ8nb3S1tI/AAAAAAAAB-w/OkF0cubNT7E/s320/IM001009.JPG, http://1.bp.blogspot.com/-y2FpBDOdWeQ/TmxUSdKYbxI/AAAAAAAAAYs/y50hDNUBv9E/s1600/butterfly+card.JPG szabadrajzok (festészet) alapján dolgozók (ritka)(2) http://stranamasterov.ru/files/imagecache/orig_with_logo2/i/leto.jpg, http://stranamasterov.ru/files/imagecache/orig_with_logo2/i/olen.jpg, http://img0.liveinternet.ru/images/attach/c/0/36/105/36105889_nitki2.jpg, http://botinok.co.il/sites/default/files/images/bb705fed7ca43190d541fce92d9f8314_DSC02085.jpg , http://s52.radikal.ru/i135/1010/8d/52f16c614169.jpg, http://s002.radikal.ru/i199/1010/2c/a7869393f0b9.jpg , http://data4.gallery.ru/albums/gallery/115515--33772318-m750x740.jpg
A spirelli Művelői cakkozott szélű karton vagy műanyag sablonra viszik fel a fonalat (3) http://www.fidgetyfingers.co.uk/Spirelli%20samples%20001.JPG http://1.bp.blogspot.com/_utx2TOgJeHM/SsQn5Eji83I/AAAAAAAAJ5w/oqLQU3LtKtg/s400/Orange.jpg http://images03.olx.in/ui/1/23/78/41421578_1.jpg http://djsown.files.wordpress.com/2011/01/card-049.jpg
A háromdimenziós fonalgrafika az úgynevezett szegecses feldolgozás, itt egy falapba bevert szegek között húzódó fonal alakítja ki a mintát – akár több szinten. Ilyen technikával kevesebb mintát lehet készíteni. Kidolgozásuk is durvább, mint a kartonra hímzetteké, mivel a szegeket nem lehet túl közel verni egymáshoz: fában 5 – 8 mm, míg papírkartonon 1,2 – 3 mm lehet a lyukak közötti távolság.(4) http://farm4.static.flickr.com/3628/3693132398_5812ab2cd3.jpg http://www.e-scoutcraft.com/string/star.jpg http://www.e-scoutcraft.com/string/circle.jpg török és iráni fonalgrafika (másfajta szegecses fonalgrafika, ahol a szegecsek szorosan egymás mellett vannak) (5) http://www.ozgunresimler.com/data/media/48/filografi9is.jpg http://galeri.uludagsozluk.com/24/filografi_26837.jpg az erre a célra készített fém vagy fa rámára kifeszített fonalak.(6) https://web.archive.org/web/20070318002954/http://real.uwaterloo.ca/~tkuchida/StringArt3D1.jpg http://kabriha.bizhat.com/string%20art%20gallery.htm http://www.brasslanternantiques.com/lampstring1.htm a drót és gyöngyök adta keretre készített fonalgrafikák (7) http://i027.radikal.ru/0803/77/b25ded810999.jpg http://i028.radikal.ru/0803/11/f1cac4974c11.jpg http://i032.radikal.ru/0803/0f/04dd184a9432.jpg http://i010.radikal.ru/0803/03/d4f475ac6cc7.gif
Öltéstípusok A fonalgrafika minták hímzése a következő öltéstípusok alapján lehetséges: szögvarrás, egyszerű körvarrás, keresztöltéses körvarrás, töltő varrás, satírozás, összevont öltések, huroköltés.
Példa: ugyanazok a pontok (lyukak) más-más varrással varrva különböző mintát adnak ki. 150px|thumb|left|Fonalgrafika virág minta pontok 150px|thumb|left|Fonalgrafika: Virág minta töltött varrás150px|thumb|left|Fonalgrafika: Virág minta hurok varrás 150px|thumb|left|Fonalgrafika: Virág minta félhurok varrás
A papírkartonra hímzéshez szükséges eszközök Lyukasztó felület, lyukasztó szerszám, gobelin vagy hímző tű, 160-210 g/m² vastagságú karton (névjegykátya karton), fonalak (gobelinszál, gépiselyem, fémes szál).
Mintakeresés az interneten A következő kifejezések segítségével lehet mintákat keresni az interneten: Magyarul: fonalgrafika (fonal-grafika), cérnagrafika (cérna-grafika), kartonhímzés Románul: broderie pe carton, grafică brodată, pictură ’păianjen’ Angolul: stringart, curve stitching, paper embroidery/embroiding, threat art, stitched/embrioded cards, from-a-line stb. Németül: fadengrafik Hollandul: borduurkaarten Spanyolul: hilorama Törökül: filografi Litvánul: simegrafija Oroszul: изонить (ejtsd: izonyity)</big></big></big>
Jegyzetek
Források Részlet Lay Ágota: "Fortélyos fonalgrafika - a formák és színek szimfóniája" című könyvéből (2011)
További információk Magyar nyelven Lay Ágota Fonalgrafika honlapja Betti oldala Jozefina fotoalbuma Alapismeretek fonalgrafika készítéséhez Fonalgrafika -vagy valami olyasmi A fonalgrafikához nem kell más, mint papír, fonal és tű Játék a v(f)onalakkal
Más nyelveken Here are some ideas to get you started Christmas maths projects at the String Art Fun website So what the heck is String Art? String art Design String art is fun String Art Easy Creation Stringart
Kapcsolódó szócikkek
Kategória:Geometria Kategória:Hímzések, öltésfajták Kategória:Kézművesség