Jordan Brian Henderson (Sunderland, 1990. június 17. –) angol válogatott labdarúgó, a Chelsea játékosa.
Labdarúgó pályafutását 2006-ban 16 évesen kezdte szülőhelyén. Tagja volt a Sunderland junior csapatának, majd 2008-ban felkerült a felnőtt csapathoz.
Az első Premier League mérkőzését csereként, 2008. november 1-jén a Chelsea ellen játszotta, azonban fiatal kora, valamint rutintalansága miatt ebben az évben még esélye sem volt felküzdeni magát a kezdő csapatba, ezért a klubbal megegyezve a Coventry Cityhez került kölcsönbe.
A következő szezonban visszakerült a Sunderland-hez, ahol a Ligakupában, a Blackburn Rovers ellen első alkalommal mutatkozhatott be a kezdő csapatba.
A szakértők a jövő egyik nagy tehetségéről beszéltek, 2011-ben a FIFA is úgy nevezte mint "Játékos, akit figyelni kell". Sok nagy klub is érdeklődött iránta, de leginkább a Liverpool vezetőedzője Kenny Dalglish szerette volna megszerezni.
2011. június 9-én a klub hivatalos közleményt adott ki, melyben közölték, hogy Jordan Henderson a Liverpool csapatához szerződött.
Pályafutása Kezdetek a Sunderlandben Pályafutását tekintve is ez egy nagyon rövid időszak volt. 2008. november 1-jén a Chelsea FC ellen bemutatkozhatott, de ezen kívül csak egy Ligakupa meccsen szerepelhetett (igaz itt már kezdőként). A téli átigazolási időszak közeledtével egyértelművé vált, hogy egy másik csapathoz fog kölcsönbe kerülni. Ez a csapat a Coventry City lett.
Kölcsönben a Coventry City-nél 2009 januárjában megkötötte a két klub a szerződést ami egy hónapra szólt. 2009. január 31-én lépett először pályára a Derby County ellen. A kölcsönszerződés lejárta előtt, a jó teljesítménye miatt a Coventry megállapodott a Sunderlanddel Henderson további kölcsönéről. 2009. február 23-án a felek úgy döntöttek, hogy a szerződést a szezon végéig kötik meg. Hat nappal a szerződés megkötés után meg is szerezte első gólját a csapatban a NorwichCity ellen.
Mindenki legnagyobb sajnálatára nem tudta végigjátszani a szezont lábközépcsont törés miatt. 2009. április 8-án visszatért Sunderlandbe.
Visszatérés a Sunderlandbe 2009–2010 thumb|left|150px|Jordan a Sunderland játékosaként 2011-ben A 2009–2010-es szezon új lehetőségeket hozott. Sikerült bekerülnie a "nagycsapatba" és pár Premier League meccsen is játszhatott. Megszerezte első Premier League találatát a Manchester City ellen 2009. december 19-én.
Henderson a szezon nagy részében a középpálya jobb oldali részén kapott helyet, de csapattársa Lee Cattermole kihagyásai alatt középen is játszhatott. Nagyszerű teljesítménye és látványos fejlődése miatt egy új, ötéves szerződést kínáltak neki, amire ő rögtön rábólintott.
A Sunderland szurkolói megválasztották az év fiatal játékosának, 38 mérkőzésen szerepelhetett, ahol két gólt lőtt és hat gólpasszt adott. Összegezve az idényét, egyértelműen kijelenthető, hogy játéka hatalmas siker volt.
2010–2011 A 2010–2011-es szezonnak már úgy vágott neki, hogy ismert volt a szurkolók számára, így voltak felé elvárások is. Szerencsére sikeresen teljesítette ezeket. A szezon elején két fontos gólt rúgott a Leicesternek és a Hoffenheimnek. A gólok mellett a játékintelligenciája és szép megoldásai vezettek el oda hogy az angol nemzeti tizenegy szövetségi kapitánya Fabio Capello is felfigyelt rá. Capello be is válogatta a 2010. november 17-én a Franciaország ellen játszó csapatba.
A FIFA is figyelemmel követte a szezon egészén keresztül és beválogatta a közé a 13 fiatal közé akik 2010–2011-ben legnagyobb reményeket táplálták. Ezek után egyenes út vezetett ahhoz, hogy a nagy angol klubok is elkezdjenek utána érdeklődni.
Liverpool FC thumb|right|150px|A Liverpool játékosaként 2011-ben A 2011-es átigazolási időszak kezdetével már sok klub nevét lehetett hallani, akik erőteljesen érdeklődtek Henderson iránt. A Manchester City, a Manchester United és az Arsenal FC mellett a Liverpool FC tűnt a legkomolyabb kérőnek. 2011. június 8-án a Sunderland és a Liverpool megegyezett egymással Jordan Henderson leigazolásáról,http://www.lfc.tv/news/latest-news/reds-agree-henderson-dealhttp://www.safc.com/news/20110608/henderson-fee-agreed_2256213_2373132 majd egy nappal később, miután túlesett az összes orvosi vizsgálaton, már egy hosszútávú szerződést tarthatott a kezében az ifjonc.http://www.liverpoolfc.tv/news/latest-news/lfc-complete-henderson-deal A 14-es mezszámot kapta a vörösöknél
2011–2012 2011. augusztus 13-án debütált Henderson a Liverpoolban. Ez a szezon első meccse volt és pont egykori klubja, a Sunderland ellen. A mérkőzés során vegyes fogadtatást kapott régi csapata szurkolói részéről. A második meccse az Arsenal ellen 2-0-ra megnyert mérkőzés volt az Emiratesben. Augusztus 27-én szerezte meg első gólját a csapatban, egy Premier League mérkőzésen, a Bolton Wanderers ellen, az Anfielden. Február 26-án kezdőként lépett pályára a Ligakupa döntőjében, Cardiff City ellen. A büntetőpárbajban megnyert meccsen a kezdő sípszótól számítva 58 percet töltött pályán, több mint 89000 néző előtt."Cardiff 2–2 Liverpool (Liverpool win 3–2 on penalties" BBC Sport. 26 February 2012. Hozzáférés ideje: 26 February 2012. A szezon többi részében is, amikor bizalmat kapott, mindig próbált bizonyítani Kenny Dalglishnak. Erre jó példa a Chelsea ellen 4-1-re megnyert meccsen lőtt gólja is."Liverpool 4–1 Chelsea" BBC Sport. 8 May 2012. Hozzáférés ideje: 8 May 2012. Összesen 48 meccsen 3496 percet töltött a pályán.
El-Áttifák 2023. július 27-én a szaúd-arábiai el-Áttifák bejelentette a játékos szerződtetését. Augusztus 14-én mutatkozott be az en-Naszr elleni bajnoki mérkőzésen. 2024. január 18-én közös megegyezéssel felbontotta szerződését a klubbal.
Ajax 2024. január 18-án 2026. június 30-ig szóló szerződést írt alá a holland Ajax csapatával.
Brentford 2025. július 15-én visszatért a Premier League-be, miután két évre aáírt a Brentfordhoz. 2026. július 29-én távozott a Brentfordtól, miután közösmegegyezéssel felbontották a szerződését.Henderson leaves Brentford
Chelsea 2026. augusztus 3-án kétéves szerződést írt alá a Chelsea csapatával.Jordan Henderson joins Chelsea
A válogatottban Henderson 2009-ben már bemutatkozhatott az U19-es és az U20-as angol válogatottban is, ahol két meccsen négy gólt rúgott. Ezek után felkerült az U21-es csapatba.
Jordan az U21-es válogatottsága alatt már bemutatkozhatott a felnőtt válogatottban is. Fabio Capello bizalmat szavazott neki a Franciaország elleni 2010.november 17-i meccsre. Együtt játszhatott a középpályán leendő csapattársával, a Liverpool FC csapatkapitányával, Steven Gerrarddalhttp://www.telegraph.co.uk/sport/football/teams/england/8140711/England-1-France-2-match-report.html
Nem meglepő, hogy Stuart Pearce újra behívta az U21-es válogatottba, amely részt vehetett a 2011-es U21-es Európa-bajnokságon.
A Dániában zajló U21-es Eb-n Anglia sikeresen vette az akadályokat. A csoportmérkőzéseket Henderson már Liverpooli színekben kezdhette meg. Az első meccsen kezdőként léphetett pályára az 1-1-gyel végződő Spanyolország elleni meccsen.http://www.liverpoolfc.tv/news/latest-news/jordan-stars-for-england Ez az eredmény nem mondható rossznak a későbbi Európa-bajnokkal szemben, de ezen a döntetlenül kívül csak egy vereséget és egy másik döntetlent sikerült összehoznia az angoloknak.Ezzel a csapat kiesett a csoportkörben.
2026. május 22-én bekerült a 26 fős keretbe, akik a 2026-os labdarúgó-világbajnokságra utaznak. Június 27-én, a Panama ellen 2–0-ra megnyert csoportmérlőzésen csereként lépett pályára, ezzel pedig az első angol labdarúgó lett, aki négy világbajnokságon is játéklehetőséghez jutott. Július 5-én, miután Anglia 3–2-re legyőzte Mexikót a nyolcaddöntőben, Hendersont csuklósérüléssel kórházba szállították, miután az ünneplés során átugrott egy korláton, és egy szerencsétlen esés következtében kezét törte. A torna során már nem tudott pályára lépni.
Statisztika Klubcsapatbeli statisztikái
2023. december 28-i állapotnak megfelelően. KlubSzezonBajnokságFA KupaLigakupaEurópaEgyébÖsszesenMérkGólMérkGólMérkGólMérkGólMérkGólMérkGólSunderland2007–08000000—002008–09100010—202009–103312031—3822010–113731010—393Összesen71430510000795Coventry City (kölcsön)2008–091013000—131Összesen10130000000131Liverpool2011–123725060—4822012–132752020101—4162013–143543021—4052014–15376704061—5472015–16172003060—2622016–172410030—2712017–182711010120—4112018–193210010110—4412019–20304000060404042020–21211100060—2812021–223525050121—5732022–2335020104010430Összesen360292602817335049233el-Áttifák2023–2417020—190Összesen17020000000190Ajax2023–2400—00—00Összesen000000000000Karrier összesen458343403327335060339
Válogatottbeli statisztikái
Év Mérkőzések Gólok 2010 1 0 2012 4 0 2013 2 0 2014 11 0 2015 4 0 2016 10 0 2017 4 0 2018 12 0 2019 7 0 2020 3 0 2021 10 2 2022 6 1 2023 7 0 Összesen: 81 3
Sikerei, díjai Klubcsapatokkal Liverpool: Angol bajnok: 2019-20 Angol kupa: 2021–22 Angol ligakupa: 2011–12, 2021–22 Bajnokok-ligája: 2018–19 UEFA-szuperkupa: 2019 FIFA-klubvilágbajnokság: 2019
Egyéni Az év legjobb játékosa Angliában (Liverpool): 2019-20 Az év U21-es labdarúgója Angliában (Liverpool): 2012 Az év fiatal labdarúgója (Liverpool): 2011-12 Az év fiatal labdarúgója (Sunderland) (2): 2009-10, 2010-11 FWA Az év labdarúgója: 2019–20 Futballszurkolók Szövetsége – Az év játékosa: 2019
Jegyzetek
További információk
Kategória:Angol labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:1990-ben született személyek Kategória:A Sunderland labdarúgói Kategória:A Coventry City labdarúgói Kategória:A Liverpool FC labdarúgói Kategória:Az el-Áttifák labdarúgói Kategória:Az Ajax labdarúgói Kategória:A Brentford labdarúgói Kategória:A Chelsea labdarúgói Kategória:Az Eredivisie labdarúgói Kategória:A Szaúd-arábiai Pro League labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:Az English Football League labdarúgói Kategória:A 2012-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2016-os Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2018-as világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2020-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2022-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2026-os világbajnokság labdarúgói Kategória:Angol bajnok labdarúgók Kategória:FA-kupa győztes labdarúgók Kategória:Angol Ligakupa-győztes labdarúgók Kategória:Bajnokok Ligája-győztes labdarúgók Kategória:Európai Szuperkupa-győztes labdarúgók Kategória:Élő személyek