Kerub

jobbra|250px|bélyegkép|A négyarcú, sokszárnyú mennyei lény Ezékiel látomása és a későbbi keresztény tetramorf-ikonográfia alapján, egy meteórai freskón. A kerub (héberül כְּרוּב, kərūv; többes száma כְּרוּבִים, kərūvím) a Héber Biblia őrző, trónhordozó és az isteni jelenlétet kísérő mennyei lényeinek egyike. A bibliai szövegek az Édenkert bejáratának őrzőiként, a frigyláda és a jeruzsálemi templom jelképrendszerének részeként, Isten mennyei trónjának hordozóiként, valamint Ezékiel próféta látomásának négyarcú és négyszárnyú élőlényeiként mutatják be őket. Az Újszövetség név szerint egyszer, a frigyláda „dicsőség kerubjainak” említésekor hivatkozik rájuk (Zsid 9,5); a Jelenések könyvének négy élőlénye ugyanakkor több kerubi vonást is örököl Ezékiel látomásából.„Cherubim”. In: New Catholic Encyclopedia. 2. kiadás, 3. kötet. Gale–The Catholic University of America, Farmington Hills, 2003, 465–467. o.

A kerubokat a Héber Biblia nem nevezi rendszeresen מַלְאָךְ-nak (mal’ákh, „küldött, angyal”), ezért bibliai szerepük eredetileg megkülönböztethető a hírvivő angyalokétól. Az ókori Izrael vallási képvilágában mindenekelőtt a szent tér határát őrzik, az isteni dicsőség jelenlétét jelzik, és Isten láthatatlan trónjának vagy trónszekerének részei. A fogság utáni zsidó angelológia, majd a keresztény hagyomány fokozatosan a személyes mennyei szellemek és az angyali rendek közé sorolta őket.Serge-Thomas Bonino: Angels in Christian Theology. St Andrews Encyclopaedia of Theology, 2024.

A keresztény angelológiában a kerubok a szeráfokkal és a trónusokkal együtt az Istenhez legközelebb álló első hierarchiához tartoznak. Pszeudo-Dionüsziosz rendszerében a szeráfok után a második angyali kart alkotják, és az isteni igazság szemléléséhez, a bölcsességhez és a „tudás teljességéhez” kapcsolódnak. Ez a teológiai értelmezés nem a héber szó történeti-etimológiai jelentése, hanem a késő ókori keresztény szimbolikus névmagyarázat része. A kilenc angyali kar pontos felosztása és sorrendje hagyományos teológiai rendszer, nem minden részletében kötelező dogmatikai hittétel.Schütz Antal: Dogmatika. A katolikus hitigazságok rendszere. 2., bővített kiadás, I. kötet. Szent István-Társulat, Budapest, 1937, 49. §.

A nyugati művészetben a „kerub” szó később a szárnyas gyermekfejekre és a puttószerű „angyalkákra” is átterjedt. Ez a képtípus nem azonos a bibliai kerubokkal. A gyermekalakú kerub népszerű magyarázata egy késői rabbinikus szófejtéssel és az antik gyermekalakok reneszánsz átvételével függ össze, nem pedig a szó bizonyított héber etimológiájával.

Elnevezés és etimológia

A héber כְּרוּב (kərūv) szó eredete nem tekinthető teljes bizonyossággal tisztázottnak. Gyakran az akkád karābu („áldani, imádkozni, közbenjárni”) igével, illetve a kāribu vagy kurību elnevezésű, istenségek vagy uralkodók közelében álló védő- és közbenjáró lényekkel hozzák kapcsolatba. Föníciai és más északnyugati sémi forrásokban is előfordulhatott hasonló alakú szó szentélyekhez és uralkodói trónokhoz kapcsolódó lények megjelölésére.Alice Wood: Of Wings and Wheels: A Synthetic Study of the Biblical Cherubim. Beihefte zur Zeitschrift für die alttestamentliche Wissenschaft 385. Walter de Gruyter, Berlin–New York, 2008.

A korábbi szakirodalomban a szót az akkád karābu „közel lenni” vagy „hatalmasnak lenni” vélt jelentéséből is magyarázták, ezek az etimológiák azonban nem váltak általánosan elfogadottá. A szó ókori használata és a hozzá kapcsolódó képi hagyomány arra utal, hogy a kerub valamely szent vagy királyi jelenlétet őrző, kísérő és hordozó lény lehetett. A bibliai jelentés ugyanakkor nem vezethető le egyszerűen egyetlen mezopotámiai szó vagy képtípus közvetlen átvételéből.

A Babilóniai Talmud egyik szófejtése a kərūv alakot a „mint egy gyermek” jelentésű arámi ke-ravyā kifejezéssel kapcsolja össze (Szukká 5b). Ez vallási-homiletikai névmagyarázat, nem történeti nyelvészeti etimológia. Jelentős hatást gyakorolt arra a későbbi elképzelésre, hogy a frigyláda kerubjainak gyermekarca lehetett, de a bibliai szöveg nem írja le a frigyláda kerubjainak arcát, és a puttó típusú nyugati ábrázolás sem ebből a talmudi szövegből fejlődött közvetlenül.

A magyarban az egyes számú „kerub” és a héber többes számot megőrző „kerubim” mellett a magyar többes számú „kerubok” használatos. A teológiai szaknyelv rendszerint „kerubokról”, a bibliafordítások pedig fordítási hagyományuktól függően „kerubokról” vagy „kerubokról/kerubimról” beszélnek.

Ókori közel-keleti háttér

balra|220px|bélyegkép|Emberfejű szárnyas bika, lamasszu, II. Sarrukín dúr-sarrukíni palotájából. Az ilyen őrző hibridek nem azonosak a bibliai kerubokkal, de az ókori közel-keleti képi környezet fontos párhuzamai.

Az ókori Közel-Kelet művészetében gyakran jelentek meg emberi és állati testrészeket egyesítő szárnyas lények. A mezopotámiai és szíriai–palesztinai paloták, városkapuk és szentélyek bejáratánál emberfejű szárnyas bikák vagy oroszlánok, madárfejű alakok, szfinxek és más hibrid őrzők álltak. Az asszír lamasszu például monumentális kapuőr volt, amely emberi értelmet, állati erőt és madárszerű mozgékonyságot egyesített.

A trónok oldalain elhelyezett szárnyas szfinxek és más keveréklények az uralkodói hatalom, az isteni oltalom és a szent tér határának jelképei lehettek. Egyes föníciai elefántcsont-faragványokon és dél-levantei pecséteken szárnyas lények kísérnek trónt, szent fát vagy uralkodót. Ezek a tárgyi emlékek segítenek értelmezni, hogy az izraelita szerzők és olvasók milyen képi típusokat kapcsolhattak a kerubokhoz.Othmar Keel: The Symbolism of the Biblical World: Ancient Near Eastern Iconography and the Book of Psalms. Eisenbrauns, Winona Lake, 1997.

A bibliai kerubokat mégsem lehet egyszerűen a lamasszukkal, szfinxekkel vagy valamely mezopotámiai kisebb istenséggel azonosítani. Az ókori Izrael a közös közel-keleti udvari és szentélyi jelképeket saját, monoteista teremtéshitében értelmezte át. A kerubok nem istenek, nem Jahve tanácsadói, és nem kapnak önálló kultuszt. Isten teremtményi kísérői, trónjának jelképes hordozói és a szent tér őrei.Michael B. Hundley: Yahweh among the Gods: The Divine in Genesis, Exodus, and the Ancient Near East. Cambridge University Press, Cambridge, 2022, különösen 254–304. o.

Ez az átalakítás különösen jól látható a frigyláda esetében. Az ókori trónábrázolásokon a szárnyas lények az uralkodó vagy istenség látható alakját hordozhatják; az izraelita szentélyben a kerubok fölötti tér üres marad. A Biblia Istent „a kerubok fölött trónolónak” nevezi, de alakját nem ábrázolja. A kerubtrón így az isteni jelenlétet jelzi anélkül, hogy magáról Istenről kultikus képmást adna.Menahem Haran: „The Ark and the Cherubim: Their Symbolic Significance in Biblical Ritual”. Israel Exploration Journal, 9 (1959), 30–38. és 89–98. o.

A Héber Bibliában

Az Éden őrzői

A kerubok első bibliai említése a bűnbeesés történetének végén található. Isten az embert kiűzi az Édenből, majd „keletre az Éden kertjétől odaállította a kerubokat és a mindenfelé villogó lángpallost, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat” (Ter 3,24). A szöveg többes számban beszél kerubokról, de számukat, alakjukat és a lángpalloshoz való pontos viszonyukat nem határozza meg.

A jelenetben a kerubok határőrök: elválasztják a profánná lett emberi világot az isteni élet terétől. Feladatuk nem önálló büntetés végrehajtása, hanem Isten rendelkezésének őrzése. Az élet fájához való kapcsolatuk párhuzamba állítható az ókori közel-keleti szentfa-ábrázolások szárnyas őreivel, de a bibliai történet a képet az ember teremtettségének, engedetlenségének és halandóságának összefüggésébe helyezi.

Ezékiel Tírusz uralkodójáról szóló költői ítéletében szintén megjelenik az Éden és az „oltalmazó kerub” képe (Ez 28,12–17). A szöveg közvetlenül egy földi király gőgjét és bukását ábrázolja mitikus, édeni képekkel. A keresztény hagyomány később a sátáni bukás előképét is látta benne, de a szakasz nem szolgáltat önálló, szó szerinti életrajzot egy bukott kerubról.

A találkozás sátra és a frigyláda

A Kivonulás könyve szerint két arany kerubot kellett készíteni a frigyláda fedelére, a כַּפֹּרֶת-re (kappóret, hagyományos fordításban „engesztelés fedele” vagy „irgalom trónusa”). A két alak a fedél két végén helyezkedett el, arccal egymás felé és a fedél felé fordulva; szárnyukat fölfelé és előre terjesztették, hogy beárnyékolják a kappóretet (Kiv 25,17–22; 37,6–9).

A bibliai leírás a szárnyakat és az egymással szembefordulást említi, de nem írja le az alakok testét, fejét vagy arcát. Ezért nem dönthető el bizonyosan, hogy emberalakú, állati vagy összetett, szfinxszerű szobrok voltak-e. Flavius Josephus az 1. század végén már úgy vélte, hogy senki sem tudja pontosan, milyen alakúak lehettek az eredeti templomi kerubok (A zsidók története, VIII, 3,3).

A kerubok közötti tér a kinyilatkoztatás helye: „Ott jelenek meg neked, és a fedél fölül, a két kerub közül szólok hozzád” (Kiv 25,22; vö. Szám 7,89). A kerubok tehát nem maguk közvetítik az üzenetet, és nem Isten képmásai. Az általuk kijelölt üres tér Isten láthatatlan, uralkodói jelenlétének jele.

A kerubok képmásait a találkozás sátrának szöveteibe és a szentek szentjét elválasztó függönybe is beleszőtték (Kiv 26,1.31; 36,8.35). Ezek a motívumok a legszentebb tér határát és mennyei jellegét hangsúlyozták. A kerubábrázolások jelenléte azt mutatja, hogy a bibliai képtilalom nem minden élőlény képi megjelenítését tiltotta, hanem elsősorban az isteni képmás bálványként való elkészítését és imádását. A kerubok nem részesültek önálló istentiszteletben.Tryggve N. D. Mettinger: No Graven Image? Israelite Aniconism in Its Ancient Near Eastern Context. Almqvist & Wiksell International, Stockholm, 1995.

Salamon templomában

Salamon király jeruzsálemi templomának szentek szentjében két nagy kerubszobor állt. Olajfából készültek, arannyal vonták be őket, és mindegyik tíz könyök magas volt. Egy-egy szárnyuk öt könyök hosszú volt; külső szárnyuk a falhoz ért, belső szárnyuk pedig a helyiség közepén érintkezett egymással. A frigyládát e kiterjesztett szárnyak alá helyezték (1Kir 6,23–28; 8,6–7; 2Krón 3,10–13; 5,7–8).

A templom falait és ajtóit kerub-, pálma- és virágmotívumokkal díszítették (1Kir 6,29–35). A pálmák és virágok az édeni kert, a termékenység és az isteni élet szimbolikáját idézhették. Ezékiel látomásos templomában szintén váltakozó kerub- és pálmamotívumok jelennek meg; ott a kerubok két arccal, ember- és oroszlánarccal fordulnak a pálmák felé (Ez 41,18–20.25).

A templomi kerubok a frigyláda kis arany alakjaitól különböző, monumentális szobrok voltak. A források alapján nem bizonyítható, hogy a két csoport külseje azonos lett volna. A bibliai szerzők a kerubmotívumot többféle kultikus és látomásos formában alkalmazták.

„A kerubok fölött trónoló” Isten

A Biblia több alkalommal nevezi Istent „a kerubok fölött trónolónak” vagy „a kerubokon ülőnek” (1Sám 4,4; 2Sám 6,2; 2Kir 19,15; 1Krón 13,6; Zsolt 80,2; 99,1; Iz 37,16). A cím elsősorban a frigyláda és a templom szimbolikájához tartozik. Isten láthatatlan királyként trónol a szárnyas lények által alkotott vagy jelzett trónus fölött.

Más szövegek mozgó trónként vagy mennyei hátasként jelenítik meg a kerubot. Dávid hálaénekében Isten „kerubon lovagolt és repült, a szél szárnyán suhant” (2Sám 22,11; Zsolt 18,11). A költői kép nem azt állítja, hogy Istennek közlekedési eszközre volna szüksége, hanem gyors és ellenállhatatlan megjelenését, mindenütt jelenvaló hatalmát érzékelteti.

Az 1Krón 28,18 a templomi arany kerubokat a „szekér” (מֶרְכָּבָה, merkává) képével kapcsolja össze. Ebből és Ezékiel látomásából fejlődött ki a zsidó merkaba-misztika trónszekér-szimbolikája. A kerubok ebben nem Isten helyettesítői, hanem dicsőségének hordozói és kísérői.

Ezékiel látomása