Gróf Stomm Marcel altábornagy (Vác, 1890. december 24. – Budapest, 1968. április 25.); m. kir. honvédtiszt, az első világháború után a Székely Hadosztály szervezője és parancsnokának összekötő tisztje. 1919 után vezérkari tisztként a Ludovika Akadémia tanára, 1927-től diplomata, a Magyar Királyság londoni katonai attaséja, 1934-től csapatszolgálatot teljesít, egységeivel részt vett a felvidéki és a bácskai bevonulásban. 1942-ben a Magyar 2. hadsereg III. hadtestének parancsnoka a szovjet fronton. Az 1943-as voronyezsi katasztrófa után kiadott „Búcsúparancsában” feloszlatta szétvert hadtestét, hogy mentse katonái életét. Hadirokkanttá vált, szovjet fogságba esett. Hazatérése után, 1951-ben a Budapesti Katonai Törvényszék háborús bűnök vádjával halálra ítélte, 1952-ben kegyelmet kapott, 1954-ben kiszabadult a börtönből, de kitelepítésben élt haláláig. 1989-ben posztumusz rehabilitálták.
Élete Származása Stomm Marcel 1890. december 24-én született Vácott. Édesapja gróf Stomm Lajos kataszteri főmérnök volt, Stomm Iván Hont megyei földbirtokos és okolicsnói Okolicsányi Berta grófnő fia. Édesanyja Jaminska Camilla (Jamniczki Kamilla) volt, a lengyel származású lovag Jaminski (Jamniczki) Marcel kataszteri főmérnök és a horvát származású Maria Serdić leánya. Szülei 1890-ben házasodtak össze, három gyermekük született: Marcel (1890. december 24. – 1968. április 25.), Iván (1891. december 24. – ?), Camilla (1896. április 25. – 1986. március 25.)
Írországi katolikus nemesi családból származott. Ősei a XVII. században, az angol forradalom és Cromwell uralkodása idején a Német-római Birodalomba menekültek. A császári haderőben végzett katonai szolgálatuk elismeréseképpen 1661-ben az akkori családfőt, Peter Stommot I. Lipót császár birodalmi bárói rangra emelte. Későbbi utódai közül Johann és Karl von Stomm bárókat 1781-ben II. József császár osztrák gróffá emelte, diplomáciában, valamint a katonai oktatásban szerzett érdemeikért.
Stomm Marcel nagyapja, Stomm Iván morvaországi nagybirtokos 1850-ben települt át Hont vármegyei, kelenyei birtokaira, itt nősült meg. Halála után adóssággal terhelt morvaországi birtokait elárverezték, az özvegy Okolicsányi Berta 4 gyermekével, köztük Stomm Marcel apjával, Lajossal Esztergomba költözött, ahol a hercegprímás támogatásával telepedtek le. A nagymama kézimunka, nyelv- és zongoraórák adásából élt, ebből taníttatta fiait. Stomm Lajos földmérő mérnök lett, öccse, William (†1921), Stomm Marcel nagybátyja, Angliába került, brit állampolgárságot szerzett, a brit hadsereg tisztje lett, az első világháború nyugati frontján harcolt. Stomm Marcel gondolkodását, világnézetét később is meghatározta sokszínű vérrokonsága, és családjának kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszere.
Stomm Marcel gyermekéveit Vácott, Nyitrán, Temesváron és Kassán (illetve a nyarakat ezen városokhoz tartozó községekben) töltötte, ahová apját a kataszter-felmérési megbízás szólította. Elemi iskoláit az ország különböző megyéiben végezte.
Katonai pályájának kezdete 1905-ben a pécsi honvéd hadapród-iskolába adták, ennek elvégzése után, 1908-ban sikeresen felvételizett a Ludovika Akadémiára, amelyet 1911-ben rangelsőként végzett el. Hadnagyként a m. kir. kassai 9. honvéd gyalogezrednél kezdte pályafutását. 1913-ban letette a honvéd felső tiszti tanfolyam vizsgáit, és áthelyezték a Szudétavidékre, Egerben (ma: Cheb) állomásozó cs. és kir. 73. gyalogezredhez.
Az első világháborúban Az orosz fronton 1914 júliusában az általános mozgósítási rendelkezések értelmében visszatért a kassai 9. honvéd gyalogezredhez, szakaszparancsnoki beosztásban. Ezredét a VI. hadtest, 39. hadosztály szervezetében a galíciai frontra vezényeltek. Itt a 4. hadsereg kötelékébe került, amelynek parancsnoka Moritz von Auffenberg gyalogsági tábornok volt. A VI. hadtest parancsnoka 1914. szeptember 5-ig Svetozar Borojević gyalogsági tábornok, ezután Arz Artúr altábornagy volt, a 39. hadosztályé Hadffy Imre altábornagy. A cs. és kir. 4. hadsereg Kelet-Galíciában, a San folyó mögött vonult fel, szemben az orosz 5. hadsereggel. A VI. hadtest a jobbszárnyon, Przemyśltől északkeletre állt fel.
Első harci bevetése az 1914. augusztus 24. és szeptember 1. közötti Tomasow-Komarowi csatában történt. Stomm hadnagy szakaszával augusztus 26-án Huta Tarnawacka körzetében fedezte a visszavonulást, közben maga is súlyosan megsebesült a combján, orosz fogságba esett, de másnap egy átmeneti orosz visszavonulást kihasználva emberei megszöktették. Szeptember 1-jén főhadnaggyá léptették elő. Gyógyulása után november végén visszatért a frontra, amely ekkor már a Dunajec-Magas-Tátra vonalig szorult vissza. 1914. december 9-én részt vett a limanovai csatában. Az ellenség üldözése során december 20-án Blonie-Podgorki községnél elszakadt szakaszától, karlövést kapott, de ismét sikeresen visszajutott a saját vonalak mögé. Hastífuszban megbetegedett, 1915. április végén gyógyult fel.
1915. május végéig Mohácson és Pécsen a kiképzőknél teljesített szolgálatot, majd 1915 júniusában a XII. menetzászlóaljjal harmadszor is kiküldték a frontra, ahol a 39. hadosztály vezérkarához osztották be, Balassa Béla alezredes vezérkari főnök alárendeltségében. Részt abban a sikeres offenzívában, amelyet Mackensen német lovassági tábornok 11. német hadserege és Arz Artúr altábornagy (németek alá beosztott) kassai VI. hadteste indított 1915. május 2-án Gorlicénél, és amely Breszt-Litovszk elfoglalásával végződött. Stomm, mint a hadosztály-parancsnokság összekötő vk. tisztje, a II. honvéd zászlóaljnál, a Bug folyón való átkelésben vett részt.
A VI. hadtestet 1915 augusztusában (más egységekkel együtt) kivonták a harcvonalból, a Szerbia ellen tervezett offenzíva céljára. Stomm a seregtestek átkelését szervezte a Bug hajóhídján, a művelet két nap alatt zajlott le. 1915 szeptemberében azonban a front jobb szárnyán, a Sztripa folyónál a Pflanzer-Baltin gyalogsági tábornok 7. hadserege ellen intézett orosz támadások miatt ide rendelték őket. A harcedzett VI. hadtest beavatkozása az oroszokat a Szeret folyó mögé nyomta vissza, majd a seregek a Tarnopol–Sztripa-Dnyeszter vonalán foglaltak szilárd védelmi állást, frontszakasz novembertől nyugalomba jutott.
Stommot áthelyezték a VI. hadtest vezérkari osztályára (a hadosztály parancsnoka ekkor Fabini Lajos altábornagy, vezérkari főnöke Balassa Béla vk. ezredes volt). Stomm e beosztásban dolgozott a Bruszilov-offenzíva megindulása idején, 1916 júniusában. A déli frontszakaszon az oroszok a Kárpátok hágóiig vetették vissza az osztrák–magyar erőket, a frontot csak jelentős területvesztés árán, augusztusban sikerült stabilizálni. A Monarchia közelinek látszó összeomlása Romániát hadüzenetre bátorította.
Erdély védelmében 1916. augusztus végén a VI. hadtestet Erdélybe irányították, az ott megindult román betörés megakadályozására. Arz Artúr gyalogsági tábornok a VI. hadosztályból és más gyengébb egységekből megkezdte az új I. osztrák–magyar hadsereg szervezését, fékezve a román előrenyomulást. Szeptember közepére a románok a Déda–Székelyudvarhely–Fogaras–Nagyszeben vonalát érték el, velük szemben Szászrégen–Marosvásárhely – a Maros és a Görgény völgye – Libánfalva vonalon álltak a VI. hadtesthez tartozó 61. és 39. hadosztályok. Falkenhayn beérkező 9. német hadseregének dél-erdélyi (nagyszebeni csata, brassói csata) győzelmei nyomán a románok, a magyarlakta területeket pusztítva és gyilkolvaCseres Tibor: Vízaknai csaták, X. fejezet, Online, MEK-OSZK kiürítették Erdélyt. Az üldöző hadműveletben a VI. hadtest az Úz és a Tatros völgyek irányában mozgott. Október közepére az I. hadsereg parancsnokságát Marosvásárhelyre, a VI. hadseregét Csíkszeredára helyezték. A 39. honvéd hadosztály elfoglalta Csíkbánkfalvát, 61. honvéd hadosztály a Tatros folyó völgyében a 7. román hadsereggel áll harcban. Az országhatáron túl tervezett hadműveleteket, Dormánfalva (Dărmăneşti) és Kománfalva (Comăneşti) elfoglalását azonban megakasztotta az október végén, orosz segítséggel megindított román ellentámadás. A VI. hadtest védelemre rendezkedett be az Úz és a Csobányos völgyeit övező hegyeken. 1916. szeptember 29-én Stomm Marcel megkapta a bronz Signum Laudis kitüntetést, a katonai érdemkereszt szalagján.
1917 januárjától áprilisáig főhadnagyi rangban vezérkari tanfolyamra vezényelték Laibachba, ennek magyar nyelvű tagozatát Ferjentsik Ottokár vk. alezredes vezette. Sikeres vizsgát követően után 1917 májusában a cs. és kir. 62 hadosztály parancsnokságának vezérkari osztályára került. A hadosztályt az olasz frontról szállították a román arcvonalra, a július 24-én megindult orosz–román támadás (Kerenszkij-offenzíva) elhárítására. A támadást megakasztották, majd augusztus 6-án Mackensen német seregcsoportjának vezetésével ellentámadás indult. A 62. hadosztály a Putna patak mentén haladva augusztus 9-én elfoglalta a Vrancea megyei Ţifeşti-et és Oleşeşti-et, augusztus 13-án elérték a Repedea–Şerbeşti–Burca-vonalat, majd a német tartalék leváltotta őket. Augusztus 20-án a 62. hadosztályt a Szeret folyó mentén, Ciuşleában álló németek felváltására küldték. A szívós orosz–román ellenállás miatt a központi hatalmak támadása szeptember elején elakadt, védelemre rendezkedtek be. A harcokban nyújtott teljesítményéért Stomm Marcel megkapta az ezüst Signum Laudist, a kardokkal.
Az orosz bolsevik forradalom után 1917. november 1-jén Stomm Marcelt századossá léptették elő, és a Mackensen-hadseregnek alárendelt 216. önálló honvéd gyalogdandár vezérkarához osztották be. Az 1917. november 7-i szentpétervári kommunista hatalomátvétel után Lenin kormánya fegyverszüneti tárgyalásokat kezdett Breszt-Litovszkban. Az oroszok támogatását elvesztő Románia is kénytelen volt fegyverszünetet kérni, a tárgyalások 1917. december 7-én kezdődtek Focşaniban, az I. német tartalék hadtest parancsnokának, von Morgan altábornagynak vezetésével. Megindult az orosz haderő felbomlása, 1918 januárjában az orosz csapatokat kivonták a moldvai frontról is, megindult a hadifoglyok hazaözönlése. 1918. március 5-én Romániára átmenetileg sikerült békeszerződésre kényszeríteni. 1918 augusztusában Stomm egysége, a 216. honvéd dandár (parancsnoka kisjolsvai Szabó Zoltán vezérőrnagy) dél-romániai megszálló erőként Olténiában állt, Slatina, Caracal és Corabia körzetében. Szeptemberben a dandárt visszavonták Kelet-Erdélybe, Kézdivásárhelyre és az Ojtozi-szorosba. A nyugati frontra akarták küldeni, de az 1918 októberi pesti forradalom miatt erre már nem került sor.
1918 októberében a más frontokon bekövetkező vereségek nyomán bekövetkezett az összeomlás. Október 31-én az őszirózsás forradalom után Károlyi Mihály „forradalmi népkormánya” hazatérésre szólította a katonákat. Stomm parancsnokát, Szabó vezérőrnagyot Erdély katonai parancsnokává nevezték ki, helyére Rásky László vk. ezredes került. A kormány utasítása szerint csapataikat leszerelés céljából hátországi állomáshelyekre kellett indítani. Stomm és tiszttársai igyekeztek csapataik fegyelmét őrizni, a katonatanácsok ügynökeinek züllesztő propagandája ellenében, ennek ellenére megkezdődött a csapatok felbomlása és dezertálása.
A belgrádi egyezmény értelmében a románok francia jóváhagyással jogot szereztek Erdély megszállására. Szabó vezérőrnagy Stomm századost Brassóba rendelte. Megszervezte a parancsnokság vasúti úton való Kolozsvárra menekítését, sikeresen elkerülve a balázsfalvi román nemzeti gárda támadását. December elején Kolozsváron az erdélyi magyar katonai parancsnokság feloszlott, tisztjei megkezdték a Székely Hadosztály szervezését.
A Székely Hadosztály szervezője