thumb|350px|A „Ka” írásjel fejlődése különböző bráhmi alapú írásokban 350px|bélyegkép|jobbra|A különféle bráhmi írásrendszerek Dél- és Délkelet-Ázsiában A bráhmi eredetű írásrendszerek összefoglaló elnevezése több mint negyven ma használatos indiai írásnak, és nagy valószínűséggel innen ered a khmer, és a tibeti írás, de számos kelet és délkelet-ázsiai írás, mint a burmai, thai, illetve a japán írás egyik fajtája is. Eredetére vonatkozóan elméletek születtek a föníciai, vagy arámi ábécé-vel való kapcsolatára, ám az bizonyos, hogy első változata Indiában valószínűleg i. e. 500 körül jelenhetett meg a vele párhuzamosan fejlődő kharosthi írással együtt, amely utóbbi azonban eltűnt i. e. 300 körül. Más feltételezések szerint az írás az indus-völgyi civilizációban született és már Harappában is használatos volt. Az ismert legkorábbi feliratok a Maurja dinasztia – melynek uralkodási területe felöleli az indiai szubkontinens szinte valamennyi területét – harmadik uralkodójához, Asókához (i. e. 270-232) köthetők. Általánosságban elmondható, hogy a bráhmi írásból származtatott mai írásrendszerek két nagy csoportra, azaz északi és a déli csoportra oszthatók, függetlenül attól, hogy a beszélt nyelv árja vagy dravida eredetű. Ez a felosztás is elég esetleges, mivel az egymáshoz közeli területek írásrendszerei is erősen hatottak egymásra. Az északi csoportba tartoznak az ősi írások, mint a gupta, nagári és sárada, valamint azok modern származékai, mint például a dévanágari írás, bengáli, gurmuki írás és orija írás. A déli csoportba a régi nyelvek közül a grantha, kadamba és kalinga, valamint ezek modern megfelelői, a tamil, malajálam, kannada, telugu és szinhála tartozik. Ez utóbbi öt dravida nyelvnek van önálló írása és történetileg is jelentős írásbelisége.
Általános jellemzők Az írásrendszer ősét a bráhmit egy rendkívül letisztult, egyszerű jelkészlet jellemzi. Eredetileg a szanszkrit és prákrit vallási szövegek lejegyzésére szolgált. Főbb jellemzőit a származtatott írások csaknem mind átvették: Az írás balról jobbra halad. Alfaszillabikus írás, úgynevezett szótagábécé, (abugida típusú, amennyiben egy szótag egy mássalhangzóból és egy magánhangzóból áll), azaz minden mássalhangzó hordoz egy alapértelmezett („inherens”) magánhangzót, általában /a/ de a bengáli, orija, és asszámi nyelvekben rövid /o/. Az inherens magánhangzótól az eltérést mellékjelekkel (diakritikus jelek) jelzik, illetve szó elején, vagy magánhangzó után önálló alakjukkal jelölik. Amennyiben a mássalhangzót nem követi magánhangzó, szintén jelzik (viráma). A mássalhangzót követő nazális mássalhangzó és a magánhangzót követő néma hangzó jelölésére külön jel szolgál (anusvára, illetve a visarga). center|thumb|600px|A bengáli írás példája a „ko” szótag magánhangzójának módosulására. A jelölt szótag balról jobbra: ko, ka, ki, kí, ku, kú, kri, ké, koi, kó, kou
Néhány hangértékhez többféle írásjegy is tartozhat. Gyakori a mássalhangzók összekapcsolása amennyiben két, vagy több mássalhangzó követi egymást, így változatos ligatúrák alakulnak ki Nem különböztetnek meg kis és nagybetűt Az írásjelek csoportosítása kiejtésük szerint történik, a következő felosztás szerint: Magánhangzók – megkülönbözteti a hosszú és rövid magánhangzókat Mássalhangzók Veláris (kemény ínyhang) Palatális (kemény, az íny tájékán képzett mássalhangzó) Retroflex (a kemény íny tájékán visszahajló nyelvheggyel képzett mássalhangzó) Dentális (foghang) Bilabiális (két ajakkal képzett mássalhangzó) Approximáns (pergetett mássalhangzó, oldalréshang) Szibiláns (sziszegő hangzók) Gutturális (torokhangok) és ezek kombinációi.
Összehasonlítás A főbb indiai írások átírásának összehasonlítását az alábbi táblázat szemlélteti az ISO 15919 szerint. A kiejtést a nemzetközi fonetikai ábécé (IPA) alapján jelöltük, és a szanszkrit kiejtést szerint ahol lehetséges, de más nyelven is, amennyiben szükséges. Ezek a listák nem teljeskörűek, néhány írásjel ezekben nem szerepel. A kiejtés néhol pontatlan, vagy eltér a szabványoktól, részben azért, mert bár származásilag megfelelnek az adott írásjelnek, azonban ugyanabban az oszlopban hangzás szempontjából nem feltétlenül azonosak.
A dravida és ind nyelvek különbözősége régebben a fonémarendszerükben is megnyilvánult. A dravidára egyébként jellemző (magánhangzók között az e – é, o – ó hangzáspárok markáns megkülönböztetését, az r – l magánhangzók,Ezek hangtanilag magánhangzóként viselkednek illetve a hehezetes mássalhangzók hiányát, a kakuminális és retroflex zárthangok és a /zs/ mássalhangzó meglétét) hangrendszert napjainkra kiszorította a szanszkrit fonémarendszer és annak írásmódja. A tamil írás esetében például a hiányzó, és fokozatosan gyökeret vert "idegen" hangok jelölésére az ősi írás mellé új írásjeleket vettek át a grantha írásból. (A tamil, átírási szempontból abban is eltér a ind és a többi dravida nyelvtől, hogy az írás nem feltétlenül adja vissza a kiejtést, azaz nem feleltethető meg minden esetben az írott és a beszélt nyelv. A telugu nyelvnél is előfordulnak ilyen eltérések, főleg a /cs/, /dzs/ írásában, azonban ezek kötött nyelvtani szabályokkal kikövetkeztethetők.)
Mássalhangzók ISO k kh g gh ṅ c ch j jh ñ ṭ ṭh ḍ ḍh ṇ t th d dh n ṉ IPA Orija କ ଖ ଗ ଘ ଙ ଚ ଛ ଜ ଝ ଞ ଟ ଠ ଡ ଢ ଣ ତ ଥ ଦ ଧ ନ Bengáli ক খ গ ঘ ঙ চ ছ জ ঝ ঞ ট ঠ ড ঢ ণ ত থ দ ধ ন Dévanágari क ख ग घ ङ च छ ज झ ञ ट ठ ड ढ ण त थ द ध न ऩ Gudzsaráti ક ખ ગ ઘ ઙ ચ છ જ ઝ ઞ ટ ઠ ડ ઢ ણ ત થ દ ધ ન Gurmuki ਕ ਖ ਗ ਘ ਙ ਚ ਛ ਜ ਝ ਞ ਟ ਠ ਡ ਢ ਣ ਤ ਥ ਦ ਧ ਨ Tibeti ཀ ཁ ག ང ཅ ཆ ཇ ཉ ཊ ཋ ཌ ཎ ཏ ཐ ད ན Bráhmi 20px 20px 20px 20px 20px 20px 20px 20px 20px 20px 20px 20px 20px 20px 20px 20px 20px 20px 20px 20px Telugu క ఖ గ ఘ ఙ చ ఛ జ ఝ ఞ ట ఠ డ ఢ ణ త థ ద ధ న Kannada ಕ ಖ ಗ ಘ ಙ ಚ ಛ ಜ ಝ ಞ ಟ ಠ ಡ ಢ ಣ ತ ಥ ದ ಧ ನ Szinhála ක ඛ ග ඝ ඞ ච ඡ ජ ඣ ඤ ට ඨ ඩ ඪ ණ ත ථ ද ධ න Malajálam ക ഖ ഗ ഘ ങ ച ഛ ജ ഝ ഞ ട ഠ ഡ ഢ ണ ത ഥ ദ ധ ന 24px|alt=PNG Image|Expected to be U+0D29 in Unicode 6.0 Tamil க ங ச ஜ ஞ ட ண த ந ன Khmer ក ខ គ ឃ ង ច ឆ ជ ឈ ញ ដ ឋ ឌ ឍ ណ ត ថ ទ ធ ន Thai ก ข ค ฆ ง จ ฉ ช ฌ ญ ฏ ฐ ฑ ฒ ณ ต ถ ท ธ น
ISO p ph b bh m y r ṟ l ḷ ḻ v ś ṣ s h IPA Orija ପ ଫ ବ ଭ ମ ଯ ର ଲ ଳ ଵ ଶ ଷ ସ ହ Bengáli প ফ ব ভ ম য র/ৰ ল ৱ শ ষ স হ Dévanágari प फ ब भ म य र ऱ ल ळ ऴ व श ष स ह Gudzsaráti પ ફ બ ભ મ ય ર લ ળ વ શ ષ સ હ Gurmuki ਪ ਫ ਬ ਭ ਮ ਯ ਰ ਲ ਲ਼ ਵ ਸ਼ ਸ ਹ Tibeti པ ཕ བ མ ཡ ར ལ ཝ ཤ ཥ ས ཧ Bráhmi 20px 20px 20px 20px 20px 20px 20px 20px 20px 20px 20px 20px 20px 20px Telugu ప ఫ బ భ మ య ర ఱ ల ళ వ శ ష స హ Kannada ಪ ಫ ಬ ಭ ಮ ಯ ರ ಱ ಲ ಳ ೞ ವ ಶ ಷ ಸ ಹ Szinhála ප ඵ බ භ ම ය ර ල ළ ව ශ ෂ ස හ Malajálam പ ഫ ബ ഭ മ യ ര റ ല ള ഴ വ ശ ഷ സ ഹ Tamil ப ம ய ர ற ல ள ழ வ ஶ ஷ ஸ ஹ Khmer ប ផ ព ភ ម យ រ ល ឡ វ ឝ ឞ ស ហ Thai ป ผ พ ภ ม ย ร ล ฬ ว ศ ษ ส ห
Magánhangzók Az egyes magánhangzók első oszlopában az önálló forma szerepel, a másodikban a „Ka” mássalhangzóhoz kapcsolt alak, vagy a diakritikus megfelelője
ISO a ā æ ǣ i ī u ū e ē IPA Orija ଅ କ ଆ କା ଇ କି ଈ କୀ ଉ କୁ ଊ କୂ ଏ କେ Nagari অ ক আ কা অ্যা ক্যা ই িক ঈ কী উ কু ঊ কূ এ েক Dévanágari अ क आ का ॲ कॅ ऑ कॉ इ कि ई की उ कु ऊ कू ऎ कॆ ए के Gudzsaráti અ ક આ કા ઇ કિ ઈ કી ઉ કુ ઊ કૂ એ કે Gurmuki ਅ ਕ ਆ ਕਾ ਇ ਕਿ ਈ ਕੀ ਉ ਕੁ ਊ ਕੂ ਏ ਕੇ Tibeti ཨ ཀ ཨཱ ཀཱ ཨི ཀི ཨཱི ཀཱི ཨུ ཀུ ཨཱུ ཀཱུ ཨེ ཀེ Bráhmi 20px 20px 20px 20px 20px 20px 20px Telugu అ క ఆ కా ఇ కి ఈ కీ ఉ కు ఊ కూ ఎ కె ఏ కే Kannada ಅ ಕ ಆ ಕಾ ಇ ಕಿ ಈ ಕೀ ಉ ಕು ಊ ಕೂ ಎ ಕೆ ಏ ಕೇ Szinhála අ ක ආ කා ඇ කැ ඈ කෑ ඉ කි ඊ කී උ කු ඌ කූ එ කෙ ඒ කේ Malajálam അ ക ആ കാ ഇ കി ഈ കീ ഉ കു ഊ കൂ എ കെ ഏ കേ Tamil அ க ஆ கா இ கி ஈ கீ உ கு ஊ கூ எ கெ ஏ கே Khmer ឣ ក ឤ កា ឥ កិ ឦ កី ឧ កុ ឩ កូ ឯ កេ Thai อะ ก อา กา อิ กิ อี กี อุ กุ อู กู เ เก
ISO ai o ō au r̥ r̥̄ l̥ l̥̄ IPA Orija ଐ କୈ ଓ କୋ ଔ କୌ ଋ କୃ ୠକୄଌକୢୡକୣ Nagari ঐ ৈক ও েকা ঔ েকৗ ঋ কৃ ৠ কৄ ঌ কৢ ৡ কৣ Dévanágari ऐ कै ऒ कॊ ओ को औ कौ ऋ कृ ॠ कॄ ऌ कॢ ॡ कॣ Gudzsaráti ઐ કૈ ઓ કો ઔ કૌ ઋ કૃ ૠ કૄ ઌ કૢ ૡ કૣ Gurmuki ਐ ਕੈ ਓ ਕੋ ਔ ਕੌ Tibeti ཨཻ ཀཻ ཨོ ཀོ ཨཽ ཀཽ རྀ ཀྲྀ རཱྀ ཀཷ ལྀ ཀླྀ ལཱྀ ཀླཱྀ Bráhmi 20px 20px Telugu ఐ కై ఒ కొ ఓ కో ఔ కౌ ఋ కృ ౠ కౄఌకౢౡకౣ Kannada ಐ ಕೈ ಒ ಕೊ ಓ ಕೋ ಔ ಕೌ ಋಕೃೠಕೄಌಕೢೡಕೣ Szinhála ඓ කෛ ඔ කො ඕ කෝ ඖ කෞ ඍ කෘ ඎ කෲ ඏ කෟ ඐ කෳ Malajálam ഐ കൈ ഒ കൊ ഓ കോ ഔ കൗ ഋ കൃ ൠകൄഌകൢൡകൣ Tamil ஐ கை ஒ கொ ஓ கோ ஔ கௌ Khmer ឰ កៃ ឱ កោ ឳ កៅ ឫ ក្ឫ ឬ ក្ឬ ឭ ក្ឭ ឮ ក្ឮ Thai อาย กาย โอ โก อาว กาว อฤ กฤ อฤๅ กฤๅ อฦ กฦ อฦๅ กฦๅ
Számok 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Orija ୦ ୧ ୨ ୩ ୪ ୫ ୬ ୭ ୮ ୯ Nagári ০ ১ ২ ৩ ৪ ৫ ৬ ৭ ৮ ৯ Dévanagári ० १ २ ३ ४ ५ ६ ७ ८ ९ Gudzsaráti ૦ ૧ ૨ ૩ ૪ ૫ ૬ ૭ ૮ ૯ Gurmuki ੦ ੧ ੨ ੩ ੪ ੫ ੬ ੭ ੮ ੯ Tibeti ༠ ༡ ༢ ༣ ༤ ༥ ༦ ༧ ༨ ༩ Bráhmi Telugu ౦ ౧ ౨ ౩ ౪ ౫ ౬ ౭ ౮ ౯ Kannada ೦ ೧ ೨ ೩ ೪ ೫ ೬ ೭ ೮ ೯ Malajálam ൦ ൧ ൨ ൩ ൪ ൫ ൬ ൭ ൮ ൯ TamilA modern számírás arab és római számjegyekkel történik ೦ ௧ ௨ ௩ ௪ ௫ ௬ ௭ ௮ ௯ Khmer ០ ១ ២ ៣ ៤ ៥ ៦ ៧ ៨ ៩ Thai ๐ ๑ ๒ ๓ ๔ ๕ ๖ ๗ ๘ ๙
Jegyzetek
Fordítás
Források
További információk