Marék Veronika (Budapest, 1937. december 19. –) József Attila-díjas magyar író, grafikus. Elsősorban gyermekeknek szóló történeteiről ismert.

Élete Dr. Marék Antal és dr. Jezerinac Ilona gyermekeként született. Bátyja dr. Marék Péter szemész professzor.

Középiskolai tanulmányait a Fazekas Mihály Gimnáziumban végezte el. 1957–58-ban az Iparművészeti Főiskola díszítő-festő szakán tanult. 1961–1963 között az Állami Bábszínház diákja volt. 1961–1966 között az ELTE BTK magyar szakán tanult.

Szabadfoglalkozású író és grafikus, mesekönyveit maga írja és rajzolja. Rádió- és tv-játékokat, rajzfilmsorozatot, bábjátékokat is ír. Évekig a Kisdobos, a Dörmögő Dömötör külső munkatársa volt.

Magánélete 1963-ban férjhez ment Kaunitz Ervin díszlettervezőhöz. Két fiuk született: Kaunitz Tamás (1964) és Kaunitz Miklós (1966). 1976-ban elváltak. 1990-ben Heinrich Ferenc lett a férje.

Művei Grafikáira nagy hatással volt Kőszegi Bella stílusa.Sashegyi Zsófia. „Gyerekszív - Interjú Marék Veronikával”, Magyar Nemzet, 2016. február 27., 26. oldal

Könyvei megjelentek német, román, lengyel, szerb, angol, spanyol, japán és koreai nyelven is. Számos munkáját Hani Kjóko fordította japánra.

Képes mesekönyvek A Bem téri gyerekek; Móra (Ifjúsági Kiadó), Budapest, 1956 Boribon, a játékmackó; Móra, Budapest, 1958 Laci és az oroszlán; Móra, Budapest,1961 Tomi und der Löwe (Laci és az oroszlán); németre ford. ?; Postreiter–Corvina, Halle–Budapest, 1962 Ianci şi Leul (Laci és az oroszlán); románra ford. Erica Petrua; Tineretului, Bukarest, 1963 Tommy and the lion (Laci és az oroszlán); Hutchinson, London, 1964 Rachi to raion (Laci és az oroszlán); japánra ford. Tokunaga Yasumoto; Fukuinkan Shoten, Tokió, 1965 Dragan i lav (Laci és az oroszlán); szerbre ford. Eugen Verber; Mlado pokolenje, Belgrád, 1965 A csúnya kislány; Móra, Budapest, 1965 Ružna devojčica (A csúnya kislány); szerbre ford. ?; Mlado pokolenje, Belgrád, 1967 The ugly little girl (A csúnya kislány); angolra ford. Andrew C. Rouse; Móra, Budapest, 2009 A kék kerítés; Móra, Budapest, 2015 A bohóc és a kismajom. Mesék; Pagony, Budapest, 2018 (Marék Veronika mesél) A karácsonyi felhő; Móra, Budapest, 2023

Boribon és Annipanni-sorozat Boribon és Annipanni (1970, 1974, 1998, 2004, 2006, 2008, 2010, 2014, 2015) Jó éjszakát, Annipanni! (1972, 1975, 1989, 2003, 2006, 2008, 2010, 2012, 2014) Boribon születésnapja (1973, 1988, 2002, 2005, 2006, 2008, 2009, 2011, 2012, 2013) Annipanni, hull a hó! (1974, 2003, 2004, 2006, 2008, 2009, 2011, 2012, 2013) Boribon és a hét lufi (1976, 1983, 2004, 2006, 2008, 2009, 2011, 2012, 2014) Boribon beteg (2005, 2006, 2008, 2010, 2013) Boribon kirándul (2005, 2007, 2008, 2009, 2011, 2012, 2014, 2015) Boribon autózik (2007, 2008, 2009, 2011, 2013, 2015) Boribon focizik (2010, 2013, 2015) Annipanni, mesélj nekem!; Pagony, Budapest, 2011 (Pagony könyvek) Boribon házikója; Pozsonyi Pagony Kft., Budapest, 2012 (Pagony könyvek) Törd a fejed, Boribon! Játékos foglalkoztató füzet; Pagony, Budapest, 2013 Boribon cicája; Pozsonyi Pagony, Budapest, 2013 (Pagony könyvek) Boribon, merre jársz? Babakönyv; Pozsonyi Pagony, Budapest, 2014 Boribon tojást fest; Pozsonyi Pagony, Budapest, 2015 (Pagony könyvek) Boribon a bajnok; Pozsonyi Pagony, Budapest, 2017 (Pagony könyvek) Boribon vendégei; Pozsonyi Pagony, Budapest, 2017 Boribon pancsol; Pagony Könyvek, Budapest, 2018 (Pagony könyvek) Boribon mackói; Pagony Könyvek, Budapest, 2020 (Pagony könyvek) Boribon karácsonya; Pagony Könyvek Budapest, 2021 (Pagony könyvek)

Kippkopp-sorozat Kippkopp a fűben; Ceruza, Budapest, 1980 Kippkopp a hóban; Ceruza, Budapest, 1983 Kippkopp karácsonya; Ceruza, Budapest, 1984 Kippkopp és Tipptopp; Ceruza; Budapest, 1985 Kippkopp gyerekei; Ceruza, Budapest, 1986 Kippkopp és a hónapok; Ceruza, Budapest; 1993 Kippkopp, hol vagy?; Ceruza, Budapest, 2008 Kippkopp és a többiek; Ceruza, Budapest, 2016

Képeskönyvek Télapó és Ezüstmackó; Ceruza, Budapest, 1998 Kavicsmese; Ceruza, Budapest, 2008 A kockásfülű nyúl 1–2–3 (Richly Zsolt rajzaival); Vivandra, Budapest, 2007–2008 Öcsi és Bátyó; Vivandra, Budapest, 2008 Tom et Théo (Öcsi és Bátyó); franciára ford. Chantal Philippe; Grasset-Jeunesse, Párizs, 2015 Felelgetős könyvek Játsszunk utazást! (Görög Júlia rajzaival); Móra, Budapest, 1975, 2009 Hol terem a sok gyümölcs?; Móra, Budapest, 1975, 2009 Tegnap, ma, holnap; Móra, Budapest, 1976, 2009 Vásároljunk valamit! Móra, Budapest, 1976 A barátságos harapófogó; Móra, Budapest, 1979, 2009 Egyéb ismeretterjesztők Amikor te kicsi voltál (F. Györffy Anna rajzaival); Móra, Budapest, 1970, 2011 Als du noch klein warst (Amikor te kicsi voltál); ill. F. Györffy Anna, németre ford. Marianne Bernhard; Corvina, Budapest, 1973 Jó játék a papír, a filc; Móra, Budapest, 1982 Amikor te kicsi voltál. Félig kész mesekönyv; ill. F. Györffy Anna, a rajzokat felújította Rákosy Anikó; 3. átdolg. kiad.; Móra, Budapest, 2011 A csúnya kislány ceruzaforgatója. Foglalkoztatófüzet; Marék Veronika alapján írta és rajzolta Pelle Kinga; Móra, Budapest, 2015

Gyermekregények Coffi, Pocak, Paprika; Móra, Budapest 1984 Centi (Tarbay-Marék-Urbán, Kelemen Károly rajzaival) Móra, Budapest, 1977 Centi barátai (Tarbay-Marék-Urbán, Kovács Péter rajzaival) Móra, Budapest, 1980 Centi és a csicseri-bolt; Móra, Budapest 1977, 2014 Vakáció 2500-ban; Móra, Budapest,1987, 2017 Lassú víz, sebes patak; (MTO sorozat), Móra, Budapest, 2022 Landolás a jövőben; (MTO sorozat), Móra, Budapest, 2023 Füzetek Én és a nővérem (kivágó-ragasztó) (1970) Mit csináltok, gyerekek? (színező) (1973) Színes ceruzák (színező) (1975) majd Ceruza, Budapest, 2007 Sünvacokvár (gyerekújság) (1982) Mandi, a kis vakond (1993) Ceruzacirkusz (fejtörő-kifestő) Unió, Budapest 1993; Móra, Budapest, 2004 Csibi és Bóbitás (1996) Télapó és Ezüstmackó (mesés kifestő) (2002) Húsvéti kockásfülű nyúl (kifestő, Richly Zsolt rajzaival) Babaolvasó (2007) L'éléphanteau à pois bleus; ill. Richly Zsolt; La Joie de Lire, Genève, 2014 Csalirajzok; Ceruza, Bp., 2016 Színes ceruzák. Gyorsan vedd elő a ceruzáidat!; Ceruza, Budapest, 2017

Animációs filmek A hétpöttyös autó, rendezte Richly Zsolt (1973) A kockásfülű nyúl, rendezte Richly Zsolt (1974, 1976)

Diafilmek Laci és az oroszlán (1970, 2010) Marika és Misuli (1970) A sünik és a Csúnya Kislány (1971, 2005) Boribon, a játékmackó (1971, 2009) Télapó és Ezüstmackó (1971) Harcsabajusz kapitány (1984) Harcsabajusz és a matrózmajom (1986, 2009) Boribon autózik (2015)

Társasjátékok Fogd meg, vidd el! (Tankó Béla rajzaival, 1969) Állatóvoda (Tankó Béla rajzaival, 1970) Csonti (1978) Kalandok a Vadnyugaton (Szabó Szabolcs rajzaival, 1984)

Díjai A Móra Könyvkiadó Nívódíja (1962, 1985) Ifjúsági Díj (1983) Janikovszky Éva díj (2007) József Attila-díj (2010) Budapestért díj (2018)

Jegyzetek

Források Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf kiadó Marék Veronika hivatalos oldala

További információk Kortárs magyar írók Szerzői adatlapja a Molyon Magamat is elképesztettem, hogy hát ez mind én vagyok (Interjú, 2023. május 3.)

Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Magyar ifjúsági szerzők Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Budapestért díjasok Kategória:A budapesti Fazekas diákjai Kategória:1937-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek