Felsőerek egykor önálló település, ma Szakmár község egyik különálló településrésze (Bács-Kiskun vármegye).
Fekvése Felsőerek Bács-Kiskun vármegyében, a Duna bal partján terjeszkedő Kalocsai Sárköz északi határán, a Solt és Kalocsa közötti tökéletes síkságon fekszik. Dunapataj nagyközség, Újtelek és Szakmár hármas határának közvetlen közelében helyezkedik el, a Dunától légvonalban megközelítőleg 7 kilométerre keletre. Csak közúton közelíthető meg, az 5308-as útból Újtelek központjában kiágazó 53 109-es számú mellékúton.
Története Felsőerek- Szállás Kalocsa tartozéka településeként jött létre. Elnevezése az égtáji elhelyezkedés alapján történt, s így lett „felső”. A tájat ebben az időben jellemző több kis vízéről kapta az erek jelzőt, a szállás szót, pedig a pusztai település okán használják. (ez pusztára épített épület csoportot jelentett) Különleges települési forma volt ez, ami később faluvá nőtte ki magát. A középkortól 1945-ig Pest-Pilis-Solt vármegyéhez tartozott. A település vizekkel szabdalt vidék volt a Duna árterében, Kalocsától 20, Dunapatajtól 11, Szelidi tótól 6,5 km-re van.
Az első írásos feljegyzés, János kalocsai érsek a Fyntha családnak adományozta 11 helységből álló sármegye falvaiban, szerepel Erek neve. 1483-ban konkrétan megjelenik az „Ereki Sulyok” család, szintén egy adományozó levélben. A török kori adó összeírások is adnak tudósítást az itt élőkről. A lakosság ebben az időben állandó zaklatásnak volt kitéve és kénytelen volt elbújni a török elől. A nádas, a mocsarak biztosították a túlélést. A török miután visszavonult Buda elfoglalása és kirablás után, megpróbált kincsekkel elbújnia nádasokban, de nem ismerte azokat, foglyokká váltak. A kincsek, pedig itt süllyedtek el a mocsarakban a rablóikkal együtt. (a helyi monda szerint) A lakosság nagy része elmenekült a török elől más vidékekre, és miután a török kivonult az országból sem lett jobb a helyzet, mert Rákóczi hajdúi is végig rabolták a környéket.Baranyai Balázs: A tájhasználat alakulása a dunapataji Nagy-széken az 1600-as évektől napjainkig, Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében VIII. Országos konferencia előadás, Gödöllő 2008thumb|right|250px|Gémeskút egy felsőereki ház udvarában 1690-ben elhagyott helyként említik a vidéket. 1695-ös összeírás alapján már Pest vármegye pusztáinak jegyzékében ismét szerepel Erek neve.
Csáki Imre kalocsai érsek /1710-1732/ elindította a népesség visszatelepítését. Erek, mint érseki birtok van nyilván tartva. A falvakban, szállásokban lassan visszaszivárogtak az emberek. Az adóösszeírások adnak újból hírt az emberekről. A családok, 15 évnél idősebb fiatalok, papok, diákok és az újonnan betelepült emberek lettek nyilvántartásba véve.
Ezen mocsaras, zsombékos vidéken jelentős volt a halászat; az állattenyésztést a juh, sertés, szarvasmarha tette ki. Ekkor jelentősen növekszik az állatállomány, nagy kaszáló területeket birtokolnak, amelyek közös tulajdonban voltak. (Ma is osztatlan közös tulajdon.)
Növénytermesztésben jelentős volt a len és a kender. Ruháik nagy része ebből készült. Ahol lehetséges volt gabonát, kétszeres búzát termeltek. Ház körüli kertekben vöröshagymát, fokhagymát, káposztát, lencsét, babot termeltek. A határ déli része kalocsai fennhatóság alatt volt, míg északi részét Pataj (ma Dunapataj) árendálta. Erek Patajhoz tartozott, majd 1728-ban már ismét érsekség pusztái között jelzik. 1760-as években már véglegesen kalocsaiak bérelték a pusztákat. 1766-ból ismerünk egy pontos írásos dézsmalajstromot, Ereken 33 kalocsai család birtokolt földet, karámot, istállót, fészert. Ezek felépítése alkalmassá vált nyári lakásra, ilyenkor bezárták a kalocsai házaikat, és kiköltöztek a szállásra. Később állandó lakhelyé váltak ezek az építmények, 1769-ben 4 család házat épített a magasabban fekvő helyeken.
Kalocsa zsúfolt déli pusztáiról azonban egyre több jobbágycsalád is áttelepült erre a vidékre. Ki kényszerből, ki a gyorsabb boldogulás reményében. Az 1830-as években már iskola is volt a településen, a pásztorház egyik szobájában, ahol vándortanító tanított. Ekkor már mintegy 150-en éltek a szállásokon. 1856-ban Felsőerek állandó tanítót kapott.
A Kalocsához tartozó szállások, így Felsőerek is, 1891. január 1-jén elváltak a várostól. Közben a lakosság száma kétszeresére nőtt, szükségessé vált egy iskola építése, ami 1883-ban el is készült. S közel hozzá fölállítottak egy Mária képet. Jeles társadalmi eseménye volt a kis településnek a torkosbucsú, amit Felsőereken minden év májusában, áldozócsütörtökök utáni vasárnapon tartottak. Ezen a napon látogatták meg egymást a környező szállásokon élő rokonok. Felsőerek első szervezett közössége a Gazdakör volt, amely 1908-ban alakult 85 taggal. Később alakult még Géptársaság, Legeltetőtársaság, sőt Önkéntes Tűzoltó Egyesület is.
1919-ben Felsőerek férfilakossága részt vett a proletárdiktatúra elleni első népfelkelésben; szakmári vörösőrség lefegyverzése után Kalocsán uralkodó kommunista hatalom megdöntésében. thumb|right|300px|Juhok kihajtás a Nagy-székre 1930-as évek elején a település központjában felépült a Gazdakör székháza (benne kapott helyet a kocsma és a bolt is), a tűzoltószertár, majd 1940-ben az új, korszerű iskola, tanítói lakással, és a tanteremmel egybeépített, vele összenyitható kápolna, a kis harangtoronnyal. Azóta minden hónap első vasárnapján itt mond misét a mindenkori keserűteleki plébános. (ma Keserűtelek Résztelekkel összevonva Újtelekként van nyilvántartva) A iskolát 1948-ban államosították, amikor is 98 lakóháza és több mint 450 lakója volt Felsőereknek. Orvos, állatorvos, szülésznő és védőnő ennek ellenére sem volt a faluban. Az 1950-es évek a település életében jelentős változást hozott. A parasztságot sújtó politika következményeként megkezdődött a lakosság számának csökkenése. A súlyos adóterhek és beszolgáltatási kötelezettségek, a kuláküldözés, valamint az 1959-es, erőszakos módszerekkel történt téeszesítés hatására sokan hagyták el a mezőgazdaságot és menekültek az iparba.
Az utolsó „döfést” 1960-ban az kistelepüléseket leépíteni szándékozó településpolitika és központosítás következtében megszüntették az iskolában a felső tagozatot, majd 1970-ben, a körzetesítés nyomán az alsó négy osztály is Keserűtelekre került, mindez a szállás mesterséges elsorvasztásához vezetett. Az iskola felszámolásával párhuzamosan megkezdődött a gyerekes családok elvándorlása. Kevés kivételtől eltekintve csak az idősek maradtak hűségesek falujukhoz. A lakosság fokozatosan elöregedett és csökkenésnek indult.
2004-ben mindössze a szállás tősgyökeres lakóiból mindössze 32-en és 2010-re 9-en élnek Felsőereken. A többi hasonló faluhoz képest itt többen vettek hétvégi- vagy üdülőházat, a település lakosságát a bevándorlás még napjainkban is 100 fő fölött tartja.
Néprajz Az 1700-as évek elején történt összeírások az emberek származását családneveik vizsgálata alapján derítették ki. Ez kimutatta, hogy 30 család nevéből 19 magyar, 5 szlovák, és 6 bizonytalan nemzetiségű volt.
A szállás életének kialakulása egybe esik a környező települések sorsával. 19. században elkezdődött a települések át alakulása. A házak külseje is megváltozott, a téglalábas tornácok váltják fel a fából készülteket, növelik a belső szobák számát.
A házak és istállók vert falúak, náddal fedettek voltak, melyet idővel felváltott az égetett cseréptető. Általában egy előszobából, egy nyitott szabad kéményű konyhából, hátsószobából, kamrából, istállóból álltak; a gazdagabbaknak az utcafronton is volt egy nyitott szobájuk is. Ezt a szobát nem használták csak nagyobb ünnepekkor, esküvő, vagy temetéskor a halott ravatalozására. A vert falat az asszonyok pelyvás sárral tapasztották be, majd fűmeszelővel bemeszelték. A szobák padozata föld volt, amit hétvégeken lótrágya és sárgaföld keverékével bekentek, hogy szép sima legyen.
A „Pota” néprajzi csoport Felsőerek népessége a „Pota” néprajzi csoporthoz tartozik. A sanyarú történelmi sorsa ellenére egységes kultúrát alakítottak ki, viseletükben, szokásaikban. A szállások közötti házassági gyakorlat endogám (egymás közötti) házasodás gyakorlata volt. Ennek okán alakultak ki az egynevű családok. Megkülönböztetésükre a ragadvány nevek sokasága terjedt el. 81 vezetéknévhez, 244 fajta ragadvány név tartozott és tartozik a mai napig. Ezek vagy gúnynevek vagy tulajdonságot jellemzők, helymeghatározók, vagy vezetéknév összevonásával keletkeztek. Ilyen például a Kisferkó, Kispista, Nagypista, Nagypál, Tóthferkó, Tógyura, Tóthmárton, Vénpál Vezetéknevekhez kapcsolódó ragadványnevek: ( f= felsőereki név)
András: Bagó, Csipet (f), Legyes (f), Mocsár (f), Szalonna, Pikula Balogh: Bagó, Csóré, Lücsök (f), Sziszi (f), Tóni (f), Farkas (f), Suri (f) Horváth: Csekei Jagicza: Bakheny, Koma Kákonyi: Baksa, Csanám, Fimag, Hukszi, Jáger, Lószár, Szüvő Kapitány: Laci Ludas: Tamás Nagy: Csibe, Dasa (f), Kosut, Ördög Pécsi: Baka, Baltás, Pipi (f) Répási: Csiga, Gundzsi, Szúnyog, Bodri (f) Takács: Pirisi Tamás: Cinkó, Gerebes, Mutyela, Toldi Tóth: Bivalos, Bugyborik (f), Bugyi (f), Csicsa (f), Hajma, Hős (f), Hüle, Jankó (f), Kotró, Madár, Móring, Nagypista (f), Széső (f), Tari, Tógyura (f) Török: Bibic (f), Bokszos, Gaja (f), Karó, Kolera Vargac: Zsidó (f) Vén: Cérna (f), Dzsombó, Palotai
A Mocsár ragadvány nevűek András- Szállásról származnak A ragadvány nevek adása a szokás jog okán még az elmúlt években is érvényesült, az újonnan betelepülök is megkapták a rájuk illőt. A tájékozódás nehéz lett volna ezek nélkül a nevek nélkül, mert 202 család névből 44 Tóth volt. A szállás egyik utcáját az ott lakó, többségében Tóth vezetéknevűek után "Jankó"-sornak, egy más utcát a Török nevű családok többsége után „Bibic”- sornak keresztelték. Ez a két család volt a legnépesebb a településen. A közösség így nagyon jól tudott tájékozódni köreiben.
„Pota” a szállásiak ősi nyelvjárása Fontos tudnunk, hogy a vidéket és Felsőereket egyedülállóan jellemzi a Pota nyelvjárás. Az elnevezés a Pota népcsoportot jelöli, úgy mint palóc, matyó, stb. Ehhez a nyelvjáráshoz tartozik Kalocsa, Negyvenszállás, Drágszél, Szakmár és a szállások. A nyelvjárásban az ómagyar ü-ző, részben az ómagyar általános ő-ző, és a rövid mássalhangzós kiejtés őrződött meg. Példának a következők szolgálnak: ügön = igen; mög = meg; lösz = lesz; mögtervözték = megtervezték; ehö = ehhez; ekő möni = el kell menni; ki löt tűzve = ki lett tűzve; együtök = eljöttök; kölöt = kellett; gyeröktelen = gyerektelen; lögyön = legyen; helyöte = helyette, mönyecske = fiatalasszony; fékető = főkötő; kácsi = kalács; ciha = huzat; bügyöge = bögre
Az Ü-zés megmaradt archaizmus. Nagyon szép példák: üdő = idő; üng = ing; ügön = igen; gyün = jön; tüle = tőle
Az É – Ő – zés: fékető = főkötő, O- U-zás: humlok = homlok, Ó- Ú – zás: rúzsa =rózsa, U-zás: bukor = bokor, O-zás: osztán = aztán
Felsőerek népességének alakulása a különböző években (1769- 1942) 1769-ben 10 fő 1814-ben 22 fő 1835-ben 131 fő 1851-ben 155 fő 1868-ban 219 fő 1890-ben 305 fő 1905-ben 328 fő 1932-ben 419 fő 1942-ben 296 fő
Népviselet és népszokások Népviselet Népviselet hasonló volt a környék viseletéhez, a szegényebbeké egyszerű, a gazdagabbak ruházata pedig sokszor meg haladta egy tehén árát is. Ruházat Alsólajbi': jól mosható fehér vászon holmi, aminek a tetejére vették fel a felsőruhát. Ingváll: ebből kétféle volt: hétköznapi és ünnepi. Az ünnepi csipkés szélű, később színes hímzésű és csokros szalaggal díszítették. Pruszlik: nyáron az ingvállhoz ünnepi virágos „selyempruszlik” illett, később gyönyörűen színesre van kivarrva „cifrapamukossal”. Pruszliknak nyakkivágású, karcsúsított szabású ujjú, hímzett változata lapos hímzéssel készült fekete, kék, piros-kék színben. Tűlemálló: deréknál végződött harangszabású hátrésze, kerekített eleje szabadon lebegett. Kerek nyakkivágása, selyemből vagy vászonból készült, nyári viselet volt.