Donald John Trump (New York, 1946. június 14. –) amerikai üzletember, multimilliárdos és politikus; 2017 és 2021 között az Amerikai Egyesült Államok 45., illetve 2025 óta 47. elnöke.
Karrierjét a The Trump Organization vállalat elnökeként építette fel. Trump gazdag üzletemberként és harsány médiaszemélyiségként vált ismertté, de csak később lépett politikai pályára. Először 2000-ben volt egy kampánya az elnöki posztra, de támogatók hiányában végül visszalépett. Majd 2015-ben bejelentette, hogy elnökjelöltként indul a 2016-os választáson a Republikánus Párt színeiben. Dwight D. Eisenhower óta Trump lett az első amerikai elnök, aki elnökségét megelőzően semmilyen politikai tisztséget nem töltött be, egyúttal az addigi leggazdagabb és második legidősebb hivatalba lépett elnök. 2017. január 20-án, esküjét követően lépett hivatalba hazája 45. elnökeként. A 2020-as elnökválasztáson Trump alulmaradt Joe Bidennel szemben, így az elektori kollégium demokrata kihívóját választotta meg az Egyesült Államok 46. elnökének.
Egyes botrányos, sértő kijelentéseitől és állásfoglalásaitól a republikánus elit is elhatárolódott. Gyakran nevezték demagógnak, rasszistának és szexistának, aki nem a politikai korrektségéről és igazmondásáról híres. Politikai álláspontjait gyakran populistának, nacionalistának, protekcionistának és izolacionistának nevezték. Számos pszichiáter és pszichológus úgy véli, hogy viselkedése kimeríti a kóros vagy rosszindulatú (malignus) nárcizmus jegyeit.
Hívei közül sokan úgy gondolják, hogy Trumpra, mint a valaha volt egyik legjobb amerikai elnökre fog emlékezni az utókor, viszont a vele szemben álló politikai elemzők már 2020-ban úgy vélekedtek, hogy a legrosszabb amerikai elnökök közé sorolják majd, és ez a vélemény a 2021 eleji capitoliumi ostrom esete után még inkább megerősödött.
Bár egyesek a „béke embere”ként harangozták be külföldi agressziókban folyamatosan részt vett (pl. Kászem Szolejmáni meggyilkolása vagy a 2025-ös jemeni, szomáliai és nigériai bombázások), 2025-ben Izrael mellett belépett annak Irán ellen zajló háborújába, majd 2026 elején egy újabb iráni konfliktusban megölette Ali Hámenei legfelsőbb vezetőt. 2025 elején bejelentette igényét Grönlandra, Kanadára, a Panama-csatornára, azok szuverenitását és önállóságát megsértve, amely területeket akár erőszakos úton is megszerezné. 2026-ban bombázásokat indított Venezuela ellen, majd foglyul ejtette az ország elnökét, Nicolás Madurót. A Grönlandra vonatkozó, idővel már egyre agresszívebb követeléseivel maga ellen fordította az Európai Uniót és a NATO tagállamokat. 2026-os nyilatkozatai alapján már Venezuelát is bekebelezné, hogy az USA 51. állama legyen.
Ő lett az első elnök, akivel szemben két impeachmentet is indítottak. Első elnöksége után az FBI nyomozást indított ellene a következő bűncselekmények miatt: dokumentumok eltávolítása vagy elpusztítása, az igazságszolgáltatás akadályozása és az 1917-es kémtörvény megszegése. Ennek a nyomozásnak a részeként floridai rezidenciáján razziát tartottak, amivel kapcsolatban vádat emeltek ellene a kémtörvény megszegéséért 31 (összesen pedig 37) vádpontban. Ezen kívül a Január 6. Bizottság is beidézte a Capitolium ostromában játszott szerepéért. A bizottság több törvénysértésért bűnügyi intézkedéseket javasolt ellene. 2023-ban az első korábbi elnök lett, akit vád alá helyeztek, 34 csalással kapcsolatos bűncselekményért, amelyekben mind bűnösnek találták. Ezek mellett szövetségi és állami szinten is vádat emeltek ellene a 2020-as elnökválasztás eredményének megváltoztatására történt próbálkozásaival kapcsolatban. 2024-ben a Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy ezen ügyekben lehet immunitása. Azt követően, hogy a New York-i ügyben hivatalosan is elítélték, 2025-ös beiktatása után az Egyesült Államok első elnöke lett, aki bűnözői előélettel rendelkezik.
2024 júliusában túlélt egy merényletet egy kampánygyűlésen a pennsylvaniai Butlerben. 2026 áprilisában újabb merényletet kíséreltek meg ellene.
Származása Trump apai nagyapja, Friedrich Trump 16 éves korában, 1885-ben érkezett német bevándorlóként az Egyesült Államokba, majd 1892-ben kapott állampolgárságot. Seattle környékén és a kanadai Yukonban fogadók és éttermek üzemeltetésével gyűjtött vagyont.Donald Trump's grandfather ran Canadian brothel during gold rush. CBC News, 2015. szeptember 19. 1903-ban házasodott össze a szintén német Elisabeth Christtel.Kranish, Michael – Fisher, Marc: Trump Revealed: The Definitive Biography of the 45th President. Simon & Schuster, 2017, 23–25. o.
Donald apja, Fred Trump 1905-ben született New York Bronx negyedében. Fred 15 éves korában, röviddel apja halála után kezdett dolgozni anyja vállalkozásában. Cégük, az Elizabeth Trump & Son elsősorban New Yorkban volt jelen. Fred élete során több ezer házat, laktanyát és lakást építtetett és értékesített.Blair, Gwenda: The Man Who Made Trump Who He Is. Politico, 2015. augusztus 24. Cége The Trump Organization néven vált ismertté, miután 1971-ben Donald Trump tulajdonába került.Blair, Gwenda: Donald Trump: Master Apprentice. Simon & Schuster, 2005, 23. o.
Trump anyja, Mary Anne Skóciában született. 1912-ben, 18 éves korában New Yorkba költözött, ahol szobalányként élt. Fred és Mary Trump 1936-ban házasodtak össze, hamarosan Queensbe költöztek.
Trump nagybátyja, John villamosmérnökként és feltalálóként ismert. 1936 és 1973 között a Massachusetts Institute of Technology professzora volt.
Trump öccse, Robert (1948–2020) teljes mellszélességgel támogatta bátyját, még családi viszályokban is.Meghalt Donald Trump öccse index.hu
Életpályája bélyegkép|Ronald Reagan, az Amerikai Egyesült Államok 40. elnöke és Donald Trump 1987-ben Két évig tanult a Fordham Egyetemen, majd a Pennsylvaniai Egyetemhez tartozó Wharton Schoolban szerzett közgazdaságból BSc-diplomát.Even in college, Donald Trump was brash. Boston Globe, 2015. augusztus 28. Trump nem vett részt a vietnámi háborúban.
Apja cégénél (Elizabeth Trump & Son) tanulta ki az ingatlanos szakmát, s jelentős ingatlanvagyon birtokában kezdett később egyre nagyobb szabású vállalkozásokba. Apja mellett Trump saját bevallása szerint Roy Cohn, az akkori alvilággal is kapcsolatban lévő ügyvéd határozta meg alapvetően az életét, aki arra tanította, hogyha érvényesülni akar, akkor a fő szabály: „támadni, visszavágni, és sosem sajnálkozni.” Trumpéknál már 1973-ban botrány robbant ki, miután kiderült, hogy lakótelepeikbe nem engedik beköltözni a színes bőrű bérlőket, ennek hírére Trumpék 100 millió dollárra perelték be az államot hitelrontásért, de két év után megegyezéssel zárult a per, miután Trumpék vállalták, hogy kifejezetten reklámozzák a lakásaikat kisebbségi érdeklődőknek, a kormány pedig elállt attól, hogy megbüntessék a céget.Bordélyház, sikkasztás, kaszinók: A Trump család útja a csúcsra 444.hu, 2017. február 13.
Trump 1971-ben költözött Manhattanbe, 1975-re pedig ő lett az általa Trump Organizationra keresztelt cég elnöke, mely évtizedekkel később már több mint 500 céget birtokolt. A hetvenes években New Yorkot adósság és bűnözés sújtotta, a sok helyen lepukkant városban kezdett Trump ingatlanfejlesztésekbe, melyekhez adókedvezményeket kapott. New York után a nyolcvanas években Atlantic Cityben kezdett kaszinók és szállodák építésébe, de az évtized végére az addig hitelekből építkező Trump csődbe ment. Ekkor számos érdekeltségétől megvált, de igazán az akkor hatályos amerikai adótörvények segítségével tudott kilábalni a bajból, melyek értelmében az 1995-ös adóbevallása alapján 900 millió dollárnyi veszteséget, amit korábban éveken keresztül görgetett maga előtt az előző három és azt követő 15 év adójából leírta. Ez évi több mint 50 millió dollárt jelent, tehát Trump 18 évig nem fizetett jövedelemadót. Ellenfelei szerint Trump ezzel egyszerűen adót csalt, ő maga azonban azzal védekezett, hogy csak élt a törvényes lehetőséggel.Csaló vagy zseniális? Megszólalt Trump az adóügyéről Portfolio.hu, 2016. október 4. (Akárcsak Nixon, későbbi elnökjelölti kampánya során sem hozta nyilvánosságra az adóbevallását, melyet többször a szemére is vetettek.)Trump – semmi közötök az adóbevallásomhoz hvg, 2016. május 14. Trump korábban azzal is kérkedett, hogy kezdetben csupán egymillió dollárt kapott kölcsön az apjától, amelyet kamatostul vissza is fizetett, amikor sikeres lett, a valóságban azonban Fred Trump összesen több mint egymilliárd dollárral támogatta gyerekeit gyerekkoruktól kezdve. Ebből csak Donaldnak 413 millió jutott, mindezt pedig olyan módon igyekezett megtenni, hogy minél kevesebb adót kelljen bevallania utána.A New York Times ott leplezte le Donald Trumpot, ahol a legjobban fáj G7, 2018. október 3.Trump Engaged in Suspect Tax Schemes as He Reaped Riches From His Father nytimes.com, 2018. október 3. 1994-ben megszerezte az Empire State Building 50%-os tulajdonrészét.
A kilencvenes években több szórakoztatóipari vállalkozásban szerzett teljes- vagy résztulajdont, többek közt a Miss Universe és Miss USA szépségversenyeket is az ő cégei rendezték meg, a rendezvényeken rendszeresen részt vett. Trump előszeretettel szerepelt a médiában: számos beszélgetős műsor vendégeként és különböző filmek kisebb-nagyobb epizódszerepei mellett The Apprentice (A gyakornok) címmel valóságshow-t is készített, melynek szintén rendszeres szereplője volt.
Üzleti érdekeltségei révén jelentős vagyonra tett szert, a vagyonát 2,9 és 3,7 milliárd dollár körülire becsülik, míg ő ennél magasabbra, tízmilliárdra teszi, de elemzők szerint ez valószínűtlen. Gazdagságát nem is rejti véka alá, gyakran saját nevével díszített repülőivel utazik. Ez egybevág azzal a nézőponttal, mely szerint Trump a saját nevének sikeréből élt: magát a „sikeres befektető” mintapéldájaként adta el mindenhogyan, olyan üzletekkel is, amelyek idővel becsődöltek, így többek közt volt Trump nevét viselő, de mára megszűnt vodka, légitársaság, jelzálogbank és egyetem is, ez utóbbi esetében per is indult Trump ellen a volt diákok részéről, akiknek peren kívüli megállapodás szerint 25 millió dollárt fizetett,Kitálaltak: Piszkosul megszívatták az embereket Trump egyetemén ATV, 2016. június 2.Trump fizet, mert diákjait nem tudta megtanítani a meggazdagodásra vs.hu, 2016. november 19. de a profiljába vágó kaszinóiból is több csődbe ment. A The Washington Post számításai szerint amennyiben Trump egyetlen üzletet sem kötött volna a hetvenes évek vége óta és az akkori vagyonát S&P-részvényalapokba fekteti, most 6 milliárdos vagyona lenne. Ismerői szerint viszont Trumpnak fontosabb volt, hogy a neve egy épületen vagy címlapon szerepeljen, minthogy mennyi pénzt keres, aminek más befektetők látták kárát, mikor egy üzlet emiatt nem tudott megmenekülni a csődtől. Ez történt például, mikor a nyolcvanas években az NFL mellett frissen megalakult USFL-be (United States Football League) vásárolta be magát, hogy a két szervezet összeolvasztásával még nagyobb nyereségre tegyen szert, de a tulajdonostársaknál emiatt általa kilobbizott pereskedésbe végül az USFL bukott bele, később pedig megpróbálta kicsínyíteni szerepét a kudarcban.Három dollárért nyírta ki Donald Trump az NFL riválisát Index, 2016. május 12. Trumpnak 2016 végén 713 millió dollárnyi adóssága volt és 75 per zajlott ellene.Trump nem szabadulhat a múltjától Index, 2017. január 21.The real reason Donald Trump is so rich The Washington Post, 2015. szeptember 3.Donald Trump's pending lawsuits and his presidency BBC, 2016. november 18.Sok bukással jutott a csúcsra: az USA új elnökének kacskaringós élete Piac és profit, 2017. január 20.