A budapesti 87A jelzésű autóbusz Kelenföld vasútállomás és Kamaraerdő között közlekedik. A járatot a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemelteti. A járatra felszállni csak az első ajtón lehet, ahol a járművezető ellenőrzi az utazási jogosultság meglétét.

Története

1970. január 5-én a 87-es buszt meghosszabbították a Mechanikai Művekig, ekkor betétjáratokat is kapott, 87A jelzéssel Kamaraerdőig, illetve 87B jelzéssel a Repülőtérig.

A járatot 1999. augusztus 31-éig a BKV Zrt. üzemeltette Ikarus 260-as és csúcsidőben csuklós autóbuszokkal, másnaptól a VT-Transman (mai nevén ArrivaBus) vette át Ikarus 263-as autóbuszokkal.

2007. február 1-jén jelentek meg a vonalon a MAN SL223-as típusú buszok, és az akkor újnak számító Alfa Localo típusú autóbuszok, és az alacsony padlós szolgáltatás.

2009. június 2-án elsőként vezették be itt az első ajtós felszállási rendet (a 141-es, a 141A és a 187-es járatokkal együtt).

2014. március 28-án az M4-es metróvonal megnyitásával szűnt meg.

2022. július 2-ától újraindult Kelenföld vasútállomás és Kamaraerdő között.

Útvonala Kamaraerdő felékeretnélküli|250pxKelenföld vasútállomás M vá. – Koszorúslány utca – aluljáró – Budaörsi út – Kőérberki út – Repülőtéri út – aluljáró – Vasút utca – Kamaraerdei út – Kamaraerdő vá. Kelenföld vasútállomás feléKamaraerdő vá. – Kamaraerdei út – Vasút utca – aluljáró – Repülőtéri út – Kőérberki út – aluljáró – Budaörsi út – Lapu utca – autópálya-bevezető – Koszorúslány utca – Kelenföld vasútállomás M vá.

Megállóhelyei Az átszállási kapcsolatok között az azonos útvonalon közlekedő 87-es busz nincs feltüntetve!

!Perc (↓) !Megállóhely !Perc (↑) !Átszállási kapcsolatok |- |0||Kelenföld vasútállomás Mvégállomás||14 |align=left| |- |2||Sasadi út||13 |align=left| |- |4||Nagyszeben út||∫ |align=left| |- |∫||Jégvirág utca||11 |align=left| |- |5||Gazdagréti út||10 |align=left| |- |6||Poprádi út||9 |align=left| |- |7||Keserűvíz-forrás||8

|8||Örsöddűlő||7

|9||Vitorlázó út||6

|10||Budaörsi repülőtér||5 |align=left| |- |11||Repülőgépes Szolgálat||4 |align=left| |- |12||Vasút utca||3 |align=left| |- |13||Kamaraerdei út 11.||2 |align=left| |- |14||Kamaraerdei Ifjúsági Park||1 |align=left| |- |15||Idősek Otthona||0 |align=left| |- |16||Kamaraerdővégállomás||0 |align=left|

Jegyzetek

Források

Kategória:Budapest autóbuszvonalai Kategória:Budaörs autóbuszvonalai Kategória:Budapest XI. kerületének közlekedése Kategória:Fotót hiányoló budapesti járat cikkek