Az Ik ben verliefd (Sha-la-lie) (magyarul: Szerelmes vagyok (Sálálá)) egy popdal, mely Hollandiát képviselte a 2010-es Eurovíziós Dalfesztiválon. A dalt a holland Sieneke Peeters adta elő holland nyelven. 1998 óta először nevezett holland nyelvű dallal az ország.
Az énekesnő a 2010. február 7-én rendezett holland nemzeti döntőn nyerte el az indulás jogát. A dalt már korábban nyilvánosságra hozták, és a nemzeti válogatón az öt döntős mindegyike a versenydal saját feldolgozását énekelte. A zsűri és a közönség szavazása után holtverseny alakult ki, így végül a dalszerzőre hárult a feladat, hogy kiválassza a győztest.2010-es holland nemzeti döntő , natfinals.50webs.com A dal a döntő után a holland slágerlista első helyéig jutott, és az első holland Eurovíziós dal lett, melynek ez sikerült.http://www.dutchcharts.nl/showitem.asp?interpret=Sieneke&titel=%28Sha-la-lie%29+Ik+ben+verliefd&cat=s Holland slágerlista
A dal szerzője, Pierre Kartner már korábban is részt vett a dalversenyen, az 1973-as holland induló dalának írójaként.Információ a dalszerzőkről, diggiloo.net
Az Eurovíziós Dalfesztiválon a dalt először a május 27-én tartott második elődöntőben adták elő, fellépési sorrendben kilencedikként, az ukrán Alyosha Sweet People című dala után, és a román Paula Seling és Ovi Playing with Fire című dala előtt. A szavazás során huszonkilenc ponttal a tizennegyedik helyen végzett, így nem jutott tovább a döntőbe.
A következő holland induló a 3JS együttes Never Alone című dala volt a 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválon.
Jegyzetek
További információk Dalszöveg YouTube videó: Az Ik ben verliefd (Sha-la-lie) című dal előadása a holland nemzeti döntőben
Kategória:Dalok a 2010-es Eurovíziós Dalfesztiválon