A Hétfő (Hét fő) a Bergendy-együttes második magyar nyelvű stúdióalbuma. Két szempont szerint is különleges album: ez volt az első magyar konceptalbum, és ez az első dupla lemez is. A címe kettős jelentésű: egyaránt utal az album témájára és az együttes tagjainak létszámára. 24 dalt tartalmaz, a nap minden órájához tartozik egy szám.Kell valami, ami megkülönböztet a tömegtől - Bergendy István a Quartnak Inkei Bence, Pálinkás Szűts Róbert, 2012. 10. 12., 15:52 A dupla albumon olyan, a kor nyugati zenéjével egyidejű kísérletezések is találhatók, mint a visszafelé lejátszott szalag (6.20-as), az 5/8-ban írt dal (Viharban), vagy a korát megelőző rockballada-stílus. (Ébredj, napsugár!)
Az 1973-ban megjelent első kiadású hanglemez magyar nyelvű lemezcímkével került kiadásra, borítóját pedig a Játékkártya Nyomdában nyomtatták, amely dupla album borítója lévén nem bizonyosult masszív borítónak, könnyen elkopott vagy elszakadt. A második változat már egy export verzió volt, amely angol nyelvű Pepita címkével és már egy erősebb, kemény kartonra nyomtatott borítóval került a boltok polcaira, amelyet a Globus nyomdában adtak ki.
Az album dalai
A oldal
Hétfő hajnalán (Latzin Norbert – Demjén Ferenc) Ház áll a sötétben (Demjén Ferenc) Ébredj, napsugár! (Hajdu Sándor – Demjén Ferenc) Jobb, ha kinyitod a szemed (Demjén Ferenc) 6.20-as (Hajdu Sándor – Demjén Ferenc) Vén hobó (Demjén Ferenc)
B oldal
Munkadal (Demjén Ferenc) Iskolatáska (Hajdu Sándor – Demjén Ferenc) Úthenger (Latzin Norbert – Demjén Ferenc) Hadd főzzek ma magamnak (Latzin Norbert – Demjén Ferenc) Megszólal a nagyharang (Latzin Norbert – Demjén Ferenc)
C oldal
Álmos hétfő délután (Demjén Ferenc) Ebből éppen elég (Demjén Ferenc) Messze még (Latzin Norbert – Demjén Ferenc) Viharban (Latzin Norbert – Demjén Ferenc) Egy tisztességes család (Latzin Norbert – Demjén Ferenc) Öreg zongora (Latzin Norbert – S. Nagy István)
D oldal
Juliska (Latzin Norbert – Demjén Ferenc) Bordal (Latzin Norbert – Demjén Ferenc) Ott leszek (Hajdu Sándor – Demjén Ferenc) Altatódal (Latzin Norbert – Demjén Ferenc) Valamikor látlak-e még? (Latzin Norbert – Demjén Ferenc) Hétfő éjszakán (Latzin Norbert – Demjén Ferenc) Epilógus (Hajdu Sándor feldolgozása)
Közreműködők
Bergendy István – altszaxofon, baritonszaxofon, klarinét, háttérvokál Bergendy Péter – tenorszaxofon, baritonszaxofon, furulya, háttérvokál Debreczeni Csaba – dob Demjén Ferenc – ének, basszusgitár Hajdu Sándor – trombita, háttérvokál Latzin Norbert – zongora, Hammond-orgona, háttérvokál Oroszlán György – gitár, háttérvokál Juhász István – zenei rendező Dobó Ferenc – hangmérnök Dozvald János – fotó Sajnovits Sándor – borítóterv
Jegyzetek
Kategória:Koncepcióalbumok Kategória:1973 nagylemezei