A Dohány utcai zsinagóga vagy ahogyan a köznyelvben előfordul: a Nagy zsinagóga Budapest VII. kerületében, a Dohány utcában, a magyar neológ zsidóság legnagyobb zsinagógája, illetve a legnagyobb egész Európában. Az egykori zsidónegyedben áll, ahol ma is sok zsidó vallású ember él, akik a hagyományokat mindmáig őrzik.
A zsinagóga a magyarországi zsidóság fontos jelképe, továbbá Budapest jelentős idegenforgalmi látványossága. A főváros kulturális életében is aktív szerepet tölt be, ugyanis helyet ad komolyzenei hangversenyeknek, különböző fesztiválok helyszínéül szolgál; falai közt gyakran hangzanak fel orgonakoncertek, illetve kántorfellépések.
A zsinagóga története thumb|250px|A Dohány utcai zsinagóga thumb|250px|A zsinagóga belseje
A zsinagóga építésére – másfél évszázaddal ezelőtt – pályázatot írtak ki, amelyre a kor olyan legjelesebb mérnökei, mint pl. Hild József klasszicista stílusban nyújtották be javaslatukat. Végül – ma sem tudni, pontosan milyen megfontolásból – Ludwig Förster (1797–1863) osztrák építész, a bécsi akadémia tanára nyerte el a pályázatot mór stílusú zsinagógatervével. (Korábban ő tervezte a bécsi nagyzsinagógát is.) Alig öt esztendő alatt végeztek a teljes kivitelezéssel, ami annak idején is rekordidőnek számított. (Hozzávetőleg ennyi ideig tartott az 1991-ben kezdődött, és 1996-ban lényegében lezárult felújítás is.) Az építésvezető Wechselman Ignác műépítész (1828–1903) volt, aki később egész vagyonát a Zsidó Vakok Intézetére hagyta, valóságos csodát művelt. Förster távollétében még az egyik rivális magyar építész munkáját is igénybe vette: így aztán Feszl Frigyes, a Vigadó híres építésze tervezte a zsinagóga belső szentélyét. A zsinagóga ünnepélyes felavatására 1859. szeptember 6-án került sor. (Nem véletlen, hogy 2009-ben a zsinagóga születésnapját is éppen szeptember 6-án ünnepelték meg.)
A Dohány utcai zsinagógához az elmúlt közel évszázad alatt számos történelmi és kegyeleti emlék fűződött. A szomszédos, azóta lebontott saroképületben (helyén épült a Zsidó Múzeum) született 1860-ban Herzl Tivadar író, újságíró, a zsidó állam megálmodója. Emléktáblája a múzeum lépcsőfordulójában található. Az elülső árkádsor lebontásával képzett kis tér az ő nevét viseli.
A zsinagóga falai között a magyar történelem örömteli és szomorú eseményei is visszhangra találtak. A nemzeti évfordulókat, elsősorban március 15-ét rendszeresen megünnepelték. Gyászistentiszteletet tartottak a nagy magyar államférfiak elhunyta alkalmából is. A zsinagógában a rendszeres istentiszteleteken kívül, több kiemelkedő eseményre is sor került. 1860. december 20-án „zsidó–magyar testvéresülés” ünnepséget tartottak, melyen államférfiak, tudósok, írók, művészek jelentek meg, s ekkor első ízben felhangzott zsidó zsinagógában a Szózat. 1861. április 8-án Széchenyi Istvánért, 1894-ben Kossuth Lajosért tartottak ünnepi megemlékezést.
1929 és 1931 között a zsinagóga egész környezetét felújították. Akkor emelték a mai Zsidó Múzeumot (hivatalos nevén Zsidó Vallási és Történeti Gyűjtemény), a kupolás Hősök templomát, amely az első világháborús zsidó hősök emlékét őrzi, s amely sokáig a Rumbach utcai zsinagóga megszűnése után az úgynevezett status quo (mérsékelten konzervatív) irányzatú pesti zsidóság legfőbb imaházaként működött. Az akkori átépítés során alakították ki azt az oszlopcsarnokkal körülvett kertet is, amelyről a tervezők nem is sejtették, milyen szomorú szerepet fog egykor betölteni a magyar zsidóság életében. Ekkor ugyanis már – az érlelődő fasizmus jegyében – megpróbáltatások sorozata indult a zsinagóga történetében.
1931 tavaszán revolveres merénylő golyói oltották ki két hívő életét, 1939. február 3-án pedig a szemközti ház tetejéről kézigránátot dobtak az istentiszteletről távozók közé. Végül 1944-ben itt állították fel a budapesti gettót: egyik kapuja az árkádsor Wesselényi utcai oldalán volt. A mögötte levő háztömbökben és magában a zsinagógában is közel hetvenezer embert zsúfoltak össze, vagyonuktól és jogaiktól megfosztva, állandó halálfélelemnek kitéve. Budapest ostroma idején a zsinagógát 27 találat érte, ezek egyike-másika hosszú évtizedeken át látható volt. A zsinagóga kertje ekkor lett a mártírok temetője. Itt hantolták el – sokukat tömegsírban – a betegségben és éhezéstől elhunyt vagy meggyilkolt áldozatokat. Többségüket később a hozzátartozók kérésére exhumálták és a budapesti zsidó temetőkben helyezték végső nyugalomra. Jó részüket azonban (mintegy hétezer holttestet) nem tudták azonosítani, vagy hozzátartozójuk sem maradt életben: így maradványaik ma is itt nyugszanak.
Ez az épület – az egész ország és a világ zsidósága szemében – a magyar nyelvű zsidó közösség és a magyar zsidó kultúra szimbóluma lett.
A budapesti Dohány utcai zsinagóga ma az Emánu-Él zsinagóga után a világ második legnagyobb és Európában – az amszterdamival együtt – a legmonumentálisabb zsinagógája.
Hősök temploma
Vallási élet a templomban bélyegkép|jobbra|200px|Frölich Róbert főrabbi A zsinagóga a Dohány utcai templomkörzethez tartozik, az istentiszteleteket Frölich Róbert főrabbi vezeti, a főkántor Fekete László. Érdekesség, hogy a hétvégi istentiszteleten megszólal az orgona is (Lisznyai-Szabó Mária játékát hallgathatjuk) és a szertartást kórus kíséri. A zsinagógába mindig fedett fővel kell a férfiaknak belépni (a férjezett asszonyok kendőben), a tisztelet jeléül. Ilyenkor egy bibliai mondatot ismételnek a vallásos zsidók, különös módon épp egy idegen próféta, Bileám szavait, aki megátkozni akarta Izraelt, ám sátrainak rendezettségét látva, csak áldani tudott: „Milyen szépek a sátraid, Jákob, hajlékaid Izrael”.
thumb|balra|300px| A frigyszekrény ajtói zárva thumb|balra|300px| A frigyszekrény ajtói nyitva – bent a Tóra-tekercsek
Lényeges eszköze a zsinagóga a közösség szerveződésének és megtartásának: imádkozni is csak akkor lehet benne, ha legalább tíz felnőtt férfi van jelen. Ennek magyarázatát a Szentírásban fedezhetjük föl. Mózes Izrael fiainak 12 törzséből egy-egy embert küldött Kánaánba, hogy az országról híreket hozzanak. A visszatérők vállukra vetett rúdon hozták az óriási szőlőfürtöket, ami az ország gazdagságáról, a „tejjel-mézzel folyó Kánaánról" vallott. Ám két ember kivételével (Jósua és Káleb) valamennyien azt állították: a pusztai nép képtelen lesz elfoglalni a számára odaígért földet. Mózes ekkor elmarasztalja a hírhozó „gyülekezet" lázadását. Tehát 10 felnőtt férfi – Mózes szemében is – már közösségnek, gyülekezetnek számított.
A zsidó istentisztelet világszerte, nálunk is, héber nyelven zajlik, a szokások is jobbára megegyeznek az ősidők óta és világszerte ma is gyakorolt rituáléval. Ezt írja elő a hagyomány, s ezen felül ez fűzi össze a zsidókat a közeli és távoli múlttal, s a világ más tájain élő testvéreikkel. Maga az ima voltaképpen a hajdanvolt áldozatbemutatást helyettesíti, ahogyan azt a bibliai Zsoltárok könyvében olvashatjuk: „Legyen az én imádságom áldozat Előtted, Uram”. A zsinagóga hagyományosan hármas feladata a közös imádkozás, a Tóra (Mózes öt könyvének) olvasása és a tanulás. Ez utóbbival kapcsolatos Jósua ben Gamala főpap i.sz. 64-ből való rendelete, amely szerint „minden olyan községben, ahol legalább tíz felnőtt férfi lakik, építsenek zsinagógát és iskolát”. Ennek köszönhető, hogy azóta is mindenütt, ahol zsidó település létrejön, erről a kettőről meg nem feledkeznek. És ennek volt köszönhető, hogy az ingyenes és kötelező népoktatás – annak idején 6–13 éves korig – éppen a zsidóságban valósult meg először. Különös, de a tanulás még az imánál is előbbre való; a főpap említett rendelete ugyanis így folytatódik: „Amennyiben a községnek nincs elég pénze, hogy zsinagógát és iskolát építsen, akkor csak iskolát létesítsenek, mert imádkozni ott is lehet.”
Istentiszteletek ideje a zsinagógában
Az Istentiszteletek idején a zsinagógában a turistaforgalom szünetel. Ilyenkor nem csak zsidók vehetnek részt a szertartáson, bárki megtekintheti a szertartást. Néhány feltételnek azonban meg kell felelnie mindenkinek: nem lehet rövid nadrágban, papucsban, fedetlen vállal, térden felül végződő szoknyában, illetve férfiaknak kipa, vagy más fejfedő nélkül belépnie a templomba. Ilyenkor tilos fényképeket is készíteni, hiszen az a szombat parancsolatába ütközne. +Imaidőknyári időszámítás – Dohány utcai zsinagógatéli időszámítás – Hősök temploma Péntek esti ima – 18:00 Péntek esti ima – 17:00 Szombat reggeli ima – 09:30 Szombat reggeli ima – 09:30
A zsinagóga építésének előzményei
A 18. században a magyar zsidóság életében a vezető szerepet két régi közösség, Óbuda és Pozsony töltötte be. Az 1800-as években azonban két generáció elég volt, hogy az elsőséget úgy demográfiai, mint egzisztenciális helyzet és kulturáltság tekintetében Pest vegye át.
Első adatok a Pestről származó Saulról vannak, aki egy budai, hasonló személynevű hittestvérével együtt, Székesfehérváron telepedett meg és itt a helyi káptalant IV. Béla kiváltságlevelének hitelesítésére kérte. Pesten a török hódoltság idején is találunk zsidókat, azonban 1686-tól kezdve, mintegy 100 esztendőn keresztül még nyomuk sincs. A történettudomány ezt azzal indokolja, hogy a szabad királyi városok féltek a zsidók kereskedelmi és ipari konkurenciájától.
Pest városában, az 1727-ben tartott zsidó összeírás jegyzőkönyve így fogalmaz a városról: „…sőt még azt se tűrjük, hogy itt bárki is megháljon, kivéve szükség esetén, vagy ha éjszaka rájuk tör, vagy a királyi táblánál elintéznivalójuk akad.”
A város a XVIII. század utolsó harmadáig zsidókat nem volt hajlandó befogadni. Azonban 1783. március 31-én II. József császári rendelete megszüntette e – hivatalból is érvényben levő – előítéletet. Letelepedésük immár megengedetté vált a szabad királyi városokban, a kivételt csak a bányavárosok jelentették. Így kerültek a zsidók Pestre, elsősorban a Terézvárosba és a Belvárosba. A hivatalos összeírásból tudjuk, hogy 1787-ben 14 ún. "megtűrt" és 114 "telepes" élt a Duna bal oldalán. Ugyanebben az évben már első imaházuk is megalakult a mai Király utcában, a Hausler-féle majorságban.
1826-ban felavatták a bécsi hitközség reprezentatív zsinagógáját. A pesti zsidók közül többen jártak a császári fővárosban és az ottani zsidó templom mély benyomást tett rájuk. Ennek hatására vezették be a megreformált istentiszteletet a Király utcában, a "Fehérlúd" házban levő templomban. Ezt cultustempelnek nevezték el, ahol kórus kíséretében, tehát módosított formában tartották a szertartást. Ez azért fontos, mert innen már egyenes az út a Dohány utcai zsinagóga liberalizált, és meghatározó módon modernizált istentiszteleti rendjéhez, amely olyan épületben történt, amely külső és belső megjelenési formájában stílusteremtő erővel bírt.
A zsinagógaépítés előzményéről 1901-ben megjelent, Tenczer-díjjal jutalmazott pályaművében így írt Büchler Sándor:
„A telek, melyen a hatalmas és díszes voltával imponáló templom felépült, báró Baldácsy Antalnak képezte valaha tulajdonát. A rajta levő házat a hozzá tartozó kerttel a báró 1837 május 14-én harminczkét esztendőre adta bérbe a hitközségnek, mely ugyanekkor 47.000 pengő forintot és 50. cs. kir. aranyat tábláztatott rá. A zsidók örök áron szerették volna megvásárolni, de ennek meggátlója az volt, hogy egyes sz. kir. városokban, köztük Pesten, a zsidók ebben az időben tulajdonilag még nem szerezhettek ingatlanokat. A pestiek szigora következtében bérházakban, nagy költség fejében kellett vallási és culturális intézményeiket elhelyezni. Hiába folyamodtak 1812-ben, hogy engedtessék meg nekik zsinagóga, iskola építésére szolgáló terület megvásárlása, kérésüket elutasították. Hasonló próbálkozásuk 1825-ben ugyancsak sikertelenül járt.”
Világi és vallási vezetőkből álló testület 1845-ben döntötte el a templomépítést. Az az elv vezérelte őket, hogy e helyen olyan zsinagóga álljon, mely tiszteletben tartja a tradíciókat, de otthont ad a liberalizációs törekvéseknek is. Az istentiszteleteket ünnepélyessé kívánták tenni, orgona és énekkar alkalmazásával.