Dominique Aegerter (Rohrbach, Bern kanton, 1990. szeptember 30. –) svájci motorversenyző, Supersport-világbajnok és MotoE-világkupa győztes.

Pályafutása Hazai versenyek Aegerter eredetileg krosszmotoron kezdett versenyezni, csak később váltott pályamotorozásra. 2003-ban és 2004-ben az ADAC Pro Junior Cup-ban versenyzett. 2006-ban már elindult a MotoGP nyolcadliteres géposztályában is, ekkor az utolsó két nagydíjon, a portugálon és a szezonzáró valenciain kapott szabadkártyát.

125 cm³ világbajnokság 2007-ben már teljes szezonra szóló szerződést kapott a Multimedia Racingtől, ahol két olasszal, Raffaele de Rosával és Simone Grotzkyjjal alkotott egy csapatot. Első éve nem sikerült igazán jól, ugyanis mindössze háromszor, az olasz, a katalán és a japán versenyeken tudott pontot szerezni. Előbbi kettőn éppen csak befért a pontszerzők közé a tizenötödik helyen, Japánban azonban már tizenegyedikként intették le.

Egy évvel később sikerült fejlődnie, ugyanis ekkor már a szezon felében sikerült neki a pontszerzés, sőt, háromszor is bekerült a legjobb tíz közé, Jerezben, Misanóban és Sepangban egyaránt nyolcadikként zárt. Összetettben a 16. helyen fejezte be 2008-at. 2009-ben már minden egyes versenyen célbaért, és ezekből csak három olyan volt, ahol nem tudott pontot szerezni.

Moto2 2010 óta az újonnan létrejött Moto2-es kategóriában versenyzett. Itt szerezte meg pályafutása első dobogós helyezését második évében, a 2011-es valenciai nagydíjon. Legjobb éve a 2014-es volt, amikor karrierje 129. versenyén, a német nagydíjon megszerezte első pole-pozícióját és első győzelmét, majd rögtön a következő versenyen ismét felállhatott a dobogóra. A szezont végül az 5. helyen zárta. 2019-ig aktív tagja volt a mezőnynek, akkor az MV Agusta motorjával csupán néhányszor szerzett pontot és összetettben csak a 22. lett. Legjobb eredménye a valenciai szezonzárón szerzett 12. pozíciója volt.

2020-ban néhány fordulóban lehetőséget kapott a holland NTS RW Racing GP-től a sérült honfitársa, Jesko Raffin helyén.

MotoE 2020-ban a második idényét kezdő, új Energica Ego Corsa elektromos motorokkal szereplő MotoE-be igazolta le a német licenszű Dynavolt Intact GP. 2021-ben az idényzáró második versenyén, San Marinóban az utolsó körben behúzta motorját bajnoki riválisa, Jordi Torres mellé, ami miatt a spanyol elesett és ő elsőnek haladt át a célvonalon. A versenybírák a manőveréért megbüntették és a 13. helyre sorolódott vissza, így 6 pontos előnnyel végül Torres lett a világkupa győztes. 2022-ben is a legutolsó futamig harcban állt a kupa diadalért, amelyet meg is nyert.

Supersport-világbajnokság 2021-ben részt vett a Superbike-világbajnokság utánpótlásának számító Supersport-szériában és végig dominálva bajnoki címet ünnepelhetett a Ten Kate Racing Yamaha csapatával. Érdekesség, hogy a Barcelonában rendezett hétvégét kihagyta, mivel az egybeesett a MotoE egyik fordulójával, de mivel már akkora előnye volt a pontversenyben, hogy az a két futamos kihagyás belefért neki.

2022-ben Csehországban, Most-ban az első futamon a rajtot követően egy tömegbalesetbe került és kiesett. Az orvosi stáb kisebb agyrázkódást állapított meg nála. A leintést követően el is tiltották a második versenytől, mivel a bírák úgy ítélték meg, hogy: "Sérüléseit szimulálta, amivel egyértelműen lassítani akarta a verseny folytatását".

Superbike-világbajnokság 2022. szeptember 29-én jelentették be, hogy 2023-ban a Superbike-világbajnokságban fog versenyezni Remy Gardner csapattársaként a GYTR GRT Yamaha WorldSBK csapatnál.Hivatalos: Dominique Aegerter a Superbike mezőnyben folytatja!

Eredményei Statisztika SzezonGéposztályCsapatMotorTípusVersenyGyőzelemDobogóPolePontHelyezés 2006 125 cm³ Multimedia Racing Aprilia Aprilia RS 125 2 0 0 0 0 0 HN 2007 125 cm³ Multimedia Racing Aprilia Aprilia RS 125 17 0 0 0 0 7 23. 2008 125 cm³ Ajo Motorsport Derbi Derbi RS 125 17 0 0 0 0 45 16. 2009 125 cm³ Ajo Interwetten Derbi Derbi RSA 125 16 0 0 0 0 70,5 13. 2010 Moto2 Technomag-CIP Suter Suter MMX 17 0 0 0 0 74 15. 2011 Moto2 Technomag-CIP Suter Suter MMX2 17 0 1 0 0 94 8. 2012 Moto2 Technomag-CIP Suter Suter MMX2 17 0 0 0 0 114 8. 2013 Moto2 Technomag carXpert Suter Suter MMX2 17 0 1 0 0 158 5. 2014 Moto2 Technomag carXpert Suter Suter MMX2 18 1 4 1 1 172 5. 2015 Moto2 Technomag Racing Interwetten Kalex Kalex Moto2 2014 14 0 1 0 0 62 17. 2016 Moto2 CarXpert Interwetten Kalex Kalex Moto2 12 0 0 0 0 71 12. 2017 Moto2 Kiefer Racing Suter Suter MMX2 17 0 0 0 0 88 12. 2018 Moto2 Kiefer Racing KTM KTM Moto2 16 0 0 0 0 47 17. 2019 Moto2 MV Agusta Idealavoro Forward MV Agusta MV Agusta F2 19 0 0 0 0 19 22. 2020 MotoE Dynavolt Intact GP Energica Energica Ego Corsa 7 2 4 1 1 97 3. Moto2 NTS RW Racing GP NTS NTS NH7 4 0 0 0 0 4 28. 2021 MotoE Dynavolt Intact GP Energica Energica Ego Corsa 7 0 4 0 1 93 2. 2022 MotoE Dynavolt Intact GP Energica Energica Ego Corsa 12 3 10 3 2 227 1. Összesen 246 6 25 5 5 1442,5

Teljes MotoGP-eredménylistája

Év Géposztály Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 Helyezés Pont 2006 125 cm³ Aprilia SPA QAT TUR CHN FRA ITA CAT NED GBR GER CZE MAL AUS JPN POR26 VAL29 HN 0 2007 125 cm³ Aprilia QAT20 SPA19 TUR24 CHN21 FRA20 ITA15 CAT15 GBRKi NED28 GER21 CZE29 RSM23 PORKi JPN11 AUS19 MALKi VAL18 23. 7 2008 125 cm³ Derbi QAT17 SPA8 POR12 CHN17 FRA23 ITA24 CAT12 GBR19 NED16 GER10 CZE14 RSM8 IND11 JPN19 AUSKi MAL8 VALKi 16. 45 2009 125 cm³ Derbi QAT11 JPN9 SPA9 FRA6 ITA19 CAT20 NED13 GER9 GBR8 CZE18 IND10 RSM15 POR8 AUS12 MAL14 VAL11 13. 70,5 2010 Moto2 Suter QAT11 SPA13 FRA30 ITA16 GBR9 NED18 CATKi GER8 CZE16 IND11 RSM8 ARA7 JPN12 MAL8 AUS13 POR9 VAL9 15. 74 2011 Moto2 Suter QAT13 SPA28 POR4 FRA8 CATKi GBR20 NED18 ITA11 GER12 CZE8 IND12 RSM13 ARA9 JPN8 AUS12 MAL5 VAL3 8. 94 2012 Moto2 Suter QAT18 SPA8 POR12 FRA14 CAT7 GBR9 NED7 GER10 ITA8 IND7 CZE14 RSM6 ARA14 JPN10 MAL8 AUS4 VAL5 8. 114 2013 Moto2 Suter QAT4 AME4 SPA8 FRA4 ITA10 CAT8 NED3 GER9 IND5 CZE13 GBR5 RSM5 ARA13 MAL5 AUS6 JPN8 VAL10 5. 158 2014 Moto2 Suter QATKi AME3 ARG4 SPA2 FRA7 ITA5 CAT14 NED21 GER1 IND3 CZE5 GBR21 RSM6 ARA6 JPN18 AUS8 MAL5 VAL6 5. 172 2015 Moto2 Kalex QAT15 AME18 ARG13 SPA16 FRA10 ITA3 CAT9 NED12 GER10 IND4 CZE13 GBR13 RSM24 ARAKi JPN AUS MAL VALVi 14. 62 2016 Moto2 Kalex QAT ARG AME SPA FRA ITA CAT NED GER AUT CZE GBR RSM ARA JPN AUS MAL VAL 12. 71 2017 Moto2 Suter QAT ARG AME SPA FRA ITA CAT NED GER CZE AUT GBR RSM ARA JPN AUS MAL VAL 12. 88 2018 Moto2 KTM QAT ARG AME SPA FRA ITA CAT NED GER CZE AUT GBR RSM ARA THA JPN AUS MAL VAL 17. 47 2019 Moto2 MV Agusta QAT ARG AME SPA FRA ITA CAT NED GER CZE AUT GBR RSM ARA THA JPN AUS MAL VAL 22. 19 2020 MotoE Energica SPA ANC RSM EMI1 EMI2 FRA1 FRA2 3. 97 Moto2 NTS QAT SPA ANC CZE AUT STY RSM EMI CAT FRA ARA TER EUR VAL 28. 4 2021 MotoE Energica SPA FRA CAT NED AUT RSM1 RSM2 2. 93 2022 MotoE Energica SPA1 SPA2 FRA1 FRA2 ITA1 ITA2 NED1 NED2 AUT1 AUT2 RSM1 RSM2 1. 227

Teljes Szuzukai 8 órás verseny eredménylistája Év Csapat Csapattárs Motor Helyezés 2014 Team KAGAYAMA & Verity Kagajama Jukio Haga Norijuki Suzuki GSX-R1000 3. 2015 F.C.C. TSR Joshua Hook Kyle Smith Honda CBR1000RR 2. 2016 F.C.C. TSR PJ Jacobsen Vatanabe Kadzuki Honda CBR1000RR 18. 2017 F.C.C. TSR Randy de Puniet Joshua Hook Honda CBR1000RR 3.

Teljes Supersport-világbajnokság eredménylistája Év Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 Helyezés Pont 2021 Yamaha SPA SPA POR POR ITA ITA NED NED CZE CZE SPA SPA FRA FRASPASPA SPA SPA POR POR ARG ARG INA INA 1. 417 2022Yamaha SPA SPA NED NED POR POR ITA ITA GBR GBR CZE CZE FRA FRASPASPAPORPORARGARGINAINAAUSAUS 1. 498

Teljes Superbike-világbajnokság eredménylistája

Év Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Helyezés Pont V1 SV V2 V1 SV V2 V1 SV V2 V1 SV V2 V1 SV V2 V1 SV V2 V1 SV V2 V1 SV V2 V1 SV V2 V1 SV V2 V1 SV V2 V1 SV V2 2023 Yamaha AUS IDN NED ESP ITA GBR ITA CZE FRA ESP POR ESP 8. 160 13 Ki 7 8 10 12 6 7 4 5 6 8 6 21 11 12 11 11 Ki 14 12 8 11 11 11 6 Ni 15 14 12 14 14 8 18 2 3 2024 Yamaha PHI BAR ASS MIS DON MOS POR MAG CRE ARA EST JER 16. 916710810913147Ki10Ki81191318169810141613910Ki * A szezon jelenleg is zajlik.

Jegyzetek

További információk Hivatalos weboldal Profil

Kategória:Svájci motorversenyzők Kategória:1990-ben született személyek Kategória:A MotoGP versenyzői Kategória:Élő személyek