Peller Mariann Erzsébet (Budapest, 1983. július 30. –) magyar televíziós és rádiós személyiség, szinkronszínész és újságíró.

Életpályája Pilisvörösváron nőtt fel. Eleinte jogász vagy ügyvéd szeretett volna lenni. A középiskolát külkereskedelmi szakon végezte, majd a Budapesti Gazdasági Főiskola nemzetközi kommunikáció szakán szerzett diplomát, médiamenedzsment szakirányon, mivel elsőre nem sikerült felvételije a színművészeti akkor induló tv-s szakára, de nem adta fel. 14 éves kora óta szerepelt, szakközépiskolában a Pomádéban Frenchyt alakította, ám saját bevallása szerint már 17 éves kora óta televíziós munkáról álmodott.

2005-ben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol 2009-ben végzett, Bárdos András osztályában Televíziós műsorvezető, rendező szakon.Színház- és Filmművészeti Egyetem › Teljes hallgatói adatbázis: Peller Mariann Erzsébet , (hozzáférés: 2016. április 6.) Már az első és a harmadik évben is levelet kapott Vitray Tamástól, amiben biztatta és megjósolta, hogy az első lesz, aki munkát kap a szakmában. Szakdolgozatát Az Anya és a Poligámia avagy a dokumentumfilm és a fikciós tévéjáték készítésének összehasonlító elemzése címmel írta.Színház- és Filmművészeti Egyetem Könyvtára: Az Anya és a Poligámia avagy a dokumentumfilm és a fikciós tévéjáték készítésének összehasonlító elemzése , hunteka.hu - 2009.

2008 őszén debütált az RTL Klub-on a Fogd a pénzt és fuss! című játékában. A műsor ugyan megbukott, de a műsorvezető a Reggeli című adásban kapott új lehetőséget. 2010. augusztus 13-án a Rádió 1 Kukori című reggeli műsorába a hallgatók szavazták meg.

2011. április 9-től a TV2 Nagy Duett című show-műsorában Bereczki Zoltánnal lépett színpadra. 2011 szeptemberétől pedig az ÖsszeEsküvők nevű valóságshow műsorvezetője volt. 2012 májusában szerepet kapott a Jóban Rosszban című sorozatban apácaként.

2016-tól 2017-ig a Petőfi Rádió Talpra magyar! című reggeli műsorának volt az egyik műsorvezetője Harsányi Levente és Kardos-Horváth János mellett.

Családja Édesanyja Peller Anna énekesnő. Nővére Peller Anna színésznő.RTL Bulvár: Peller Mariann örökölte az előadói vénát , rtlklub.hu - 2008. Volt férje Juni György. Két gyermekük van: Kornél (2013)Megszületett Peller Mariann kisfia, Life.hu - 2013. január 14. és Szilveszter (2015).Gólyahír! Megszületett Peller Mariann második kisfia, blikk.hu - 2015. október 2.

Filmográfia

Televízió

Sorozat +ÉvCímSzerepMegjegyzés2012Jóban RosszbanCecília nővérVisszatérő; 11 epizód2023A mi kis falunkKalmár Rita1 epizód

Műsor +ÉvMűsorSzerepkörCsatornaMegjegyzés1999Meglepő és mulatságosszereplőRTL KlubMellék; 1 epizód2008Fogd a pénzt és fuss!műsorvezető2009–2010; 2018–2026Reggeli2011A nagy duettversenyzőTV2Berecki Zoltánnal lépett színpadra; 8 epizódÖsszeEsküvők műsorvezetőTV2/FEM3/PRO4Till Attilával vezette2016–2017Magyarország, szeretlek!játékosDunaVendég; 2 epizód2017–2020Utazás a lelked körül Peller MariannalműsorvezetőLifeTV2018A Konyhafőnök VIPversenyzőRTL Klub2018–2020DTK: Elviszlek magammalszereplőWMN MagazinVendég; 2 epizód2019Helló, tesó!Vendég; Epizód: „Peller Anna és Peller Mariann”2019–2020Nyugi! Köztünk marad... LifeTVVendég; 2 epizód2019Gyertek át! – a sztárvetélkedőjátékosRTL KlubVendég; Epizód: 11. rész2019–2020Lélekközösség Peller MariannalműsorvezetőLifeTV2020Lélekközösség korona idejénLélekKözösség Peller MariannalÉletünk történeteszereplőRTL KlubVendég; Epizód: 1. évad 4. rész2021–jelenUTAZÁS A LELKED KÖRÜLműsorvezetőLélekKözösség Peller Mariannal2023-20 perc őszinténFemcafé / Szeretlek Magyarország

Rádió +ÉvMűsorRádióSzerepkörMegjegyzés2010KukoriRádió 1műsorvezető2016–2017Talpra magyar!Petőfi RádióHarsányi Leventével és Kardos-Horváth Jánossal vezette2020BalázsékRádió 1Sebestyén Balázst helyettesítette; Vadon Jánossal és Rákóczi Ferenccel vezette2020–jelenLélekközösség Peller MariannalSláger FM

Szinkronszerepek

Harmadik műszak: Holly Levine – Yvonne Jung A S.H.I.E.L.D. ügynökei: Barbara 'Bobbi' Morse – Adrianne Palicki A varázsló háza: Phoebe Taylor – Kate Greenhouse A szerelem foglyai: Milagros Santos de Salvatierra – Gabriela Roel (1. hang) Dragonlance krónikái: Az őszi alkony sárkányai: Goldmoon – Lucy Lawless Párizsi jóbarátok: Sharon Nicolaidis – Rachel Suissa

Szulejmán: Fatma szultána – Meltem Cumbul Amszterdam: Valerie Voze - Margot Robbie Asteroid City: színésznő - Margot Robbie Babylon: Nellie LaRoy - Margot Robbie Barbie (film): Barbie - Margot Robbie Bluey: Bogyó (Brandy) - Rose Byrne Botrány: Kayla Pospisil - Margot Robbie Focus – A látszat csal: Jess Barrett - Margot Robbie Két királynő: I. Erzsébet angol királynő - Margot Robbie Ragadozó madarak: Dr. Harleen Quinzel / Harley Quinn - Margot Robbie Suicide Squad – Öngyilkos osztag: Dr. Harleen Quinzel / Harley Quinn - Margot Robbie Tarzan legendája: Jane Porter - Margot Robbie The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag: Dr. Harleen Quinzel / Harley Quinn - Margot Robbie Terminátor: Sötét végzet: Grace - Mackenzie Davis

Hanghordozó Papa esti meséi (CD – Peller Mariann mesél, 2014)"Papa Esti meséi" egy igazán szerethető hangos könyv!, Hungarosound.com - 2014. december 14.

Jegyzetek

Források

Peller Mariann a MagyarSzinkron.hu-n Krisztián Budai YouTube-csatornáján – 2015. szeptember 29.

További információk

Frunyó Tímea: Fogd a pénzt és fuss! kvízműsor Peller Mariannal , Vörösvári újság – 2008. december Peller Mariann: Akkor is legyőzöm a gátlásaimat! – 2009. szeptember 1. Krisztián Budai YouTube-csatornáján – 2014. március 27.

Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:1983-ban született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek