Raffaele De Rosa (Nápoly, 1987. március 25. –) olasz motorversenyző.
Karrierje Raffaele De Rosa Nápolyban született 1987-ben. A MotoGP 125 köbcentiméteres géposztályába a 2004-es szezonban került be, a Honda versenyzőjeként, ám ekkor még csak egy versenyen indult, szabadkártyával. 2005-ben az Apriliához került, összesítésben a 23. helyen végzett. 2006-ban és 2007-ben, szintén az Apriliával, mindkétszer 16. lett. 2008-ban már a KTM színeiben versenyzett, és a szezon során egy pole-pozíciót is szerzett. A szezont végül a 18. helyen zárta.
2009-ben már a negyedliteresek között versenyzett, a Team Scot színeiben. Négy futam után ő volt a legjobb újonc a kategóriában, az összetett 5. helyén állt. A számos pontszerző pozícióját mindössze két kiesés árnyalta és a szezon végén, Ausztráliában és a 2010-es MotoGP valenciai nagydíjon a dobogóra is felállhatott, mindkétszer annak harmadik fokára. Az év eleji ötödik helyezést nem sokkal adta alább, a szezon végén 6. lett, és ő maradt a legjobb újonc is.
2010-re, amikor az újonnan életre hívott Moto2-es kategóriába került, a fejlődése megrekedt. A Tech 3 színeiben mindössze négyszer tudott pontot szerezni, legjobb eredménye egy portugáliai hatodik hely volt. Év végén nem volt maradása a csapatnál, 2011-ben már egyszer sem sikerült neki a pontszerzés.
2012-ben két sorozatban is versenyzett. Az évad számára a Superbike-világbajnokságon kezdődött, ahol a nyitóhétvégén nem sikerült pontszerző helyen célba érnie. Fél szezont eltöltött az eggyel kisebb Supersport-világbajnokságon is, tizenöt pontjával 24. lett. A következő két évben is itt maradt, azonban itt sem sikerült átütő sikereket elérnie és mindössze egyetlen dobogós helyezést szerzett, legjobb év végi eredményként pedig egy összetett 10. helyezést.
2015-ben a Superstock 1000-es kategóriában indult. Egy évvel később az Althea Racing Team BMW-jével állt fel a rajtrácsra és két győzelemmel az utolsó fordulóban megszerezte a bajnoki címet. Összesen 4 pont előnye lett az argentin Leandro Mercadóval szemben. 2017-re alakulata a Superbike-világbajnokságban indította a negyedik fordulótól kezdve, Markus Reiterberger helyetteseként.
A 2018-as kiírásra visszatért a Supersport-kategóriába. 2021. november 20-án a Oreac Racing VerdNatura alkalmazásában egy Kawasakival megszerezte első győzelmét esős körülmények között a vadonatúj, indonéziai Mandalika pályán. 2022 júliusában, 36 évesen a Donington Park-ban a Honda, az MV Agusta és a Kawasaki után, a negyedik különböző gyártóval, a Ducatival is pódiumot szerzett.
Eredményei Teljes MotoGP-eredménylistája
Év Géposztály Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 Helyezés Pont 2004 125 cm³ Honda RSA SPA FRA ITA CAT NED BRA GER GBR24 CZE POR JPN QAT MAL AUS VAL HN 0 2005 125 cm³Aprilia SPAKi POR24 CHN28 FRA20 ITA15 CAT22 NEDKi GBR20 GER15 CZE17 JPN16 MALKi QAT13 AUS11 TURKi VAL13 23. 13 2006 125 cm³Aprilia SPAKi QAT12 TUR24 CHN12 FRA6 ITA17 CAT12 NED10 GBRKi GER20 CZEKi MALKi AUS7 JPNKi POR19 VALKi 16. 37 2007 125 cm³ Aprilia QAT4 SPAKi TUR4 CHN12 FRAKi ITA14 CATKi GBR8 NED14 GERKi CZE18 RSM9 POR9 JPNKi AUSKi MAL28 VALKi 16. 56 2008 125 cm³ KTM QATKi SPA11 PORKi CHN9 FRA9 ITA13 CATKi GBR14 NED10 GERKi CZEKi RSMKi IND13 JPN12 AUSKi MALKi VALKi 18. 37 2009 250 cm³ Honda QAT5 JPN12 SPA10 FRA6 ITA9 CAT9 NED10 GER9 GBR7 CZE6 IND11 RSM8 PORKi AUS3 MALKi VAL3 6. 122 2010 Moto2 Tech 3 QATKi SPA20 FRAKi ITAKi GBR28 NED27 CAT16 GERKi CZE15 INDKi RSM13 ARAKi JPN15 MALKi AUS16 POR6 VAL24 27. 15 2011 Moto2 Moriwaki QAT30 SPA25 POR16 FRA19 CAT HN 0 FTR GBR21 NED Suter ITAKi GER CZE IND23 RSM22 ARAKi JPNKi AUS20 MALKi VALKi
Teljes Superbike-világbajnokság eredménylistája
Év Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 Helyezés Pont V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 2012 Honda AUSKi AUS17 ITA ITA NED NED ITA ITA EUR EUR USA USA SMR SMR SPA SPA CZE CZE GBR GBR RUS RUS GER GER POR POR FRA FRA HN 0 2016 BMW AUS AUS THA THA SPA SPA NED NED ITA ITA MAL MAL GBR GBR ITA ITA USA USA GER GER FRA FRA SPA SPA QAT QAT 21. 16 2017 BMW AUS AUS THA THA SPA SPA NED NED ITA ITA GBR GBR ITA ITA USA USA GER GER POR POR FRA FRA SPA SPA QAT QAT 15. 53
Teljes Supersport-világbajnokság eredménylistája Év Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 Helyezés Pont 2012 Honda AUS ITA NED ITA10 EURKi SMR11 SPA13 CZE16 GBR15 RUS GER POR FRA 24. 15 2013 Honda AUSKi SPAKi NED17 ITA15 GBR13 POR9 ITA11 RUST GBRKi GER14 TUR13 FRA12 SPA21 19. 25 2014 Honda AUS3 SPA6 NED8 ITA12 GBR9 MAL7 SMR20 POR4 SPAKi FRA QAT13 10. 70 2018 MV Agusta AUS THA SPA NED ITA GBR CZE ITA POR FRA ARG QAT 6. 133 2019 MV Agusta AUS THA SPA NED ITA SPA ITA GBR POR FRA ARG QAT 6. 101 2020 MV Agusta AUS SPA SPA POR POR SPA SPA SPA SPA SPA SPA FRA FRA POR POR 6. 135 2021 Kawasaki SPA SPA POR POR ITA ITA NED NED CZE CZE SPA SPA FRA FRA SPA SPA SPA SPA POR POR ARG ARG INA INA 7. 1732022DucatiSPASPANEDNEDPORPORITAITAGBRGBRCZECZEFRAFRASPASPAPORPORARGARGINAINAAUSAUS 12.* 87* * A szezon jelenleg is zajlik.
Teljes Superstock 1000-es eredménylistája Év Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 Helyezés Pont 2015 Ducati SPA NED ITA GBR POR ITA SPA FRA 3. 121 2016 BMW SPA NED ITA GBR ITA GER FRA SPA 1. 115
Jegyzetek
Külső hivatkozások Profil a Gazzetta honlapján
Kategória:Olasz motorversenyzők Kategória:1987-ben született személyek Kategória:Nápolyiak Kategória:Superbike-versenyzők Kategória:Élő személyek