A Titán zenekar egy romániai magyar rockegyüttes.

Története 2003-ban alakult Szászrégenben, Erdélyben, egy gimnáziumi együttesből nőtte ki magát. Az év júliusában lemezfelvételi lehetőséghez jutottak a szatmári Sendus Music lemezkiadónál, és itt rögzítették az első, „Titánium” című lemezüket, amely 2003 szeptemberében meg is jelent az erdélyi zenei piacon.

Nem sokkal megalakulásuk után megnyerték az országos „Saint-George Rock Night" fesztiválon a II. helyezést. Az együttes akkori felállása:

Tisza Kálmán – dob Vizi Imre – basszusgitár Géczi János – billentyűs hangszerek Nagy Róbert Brai – szólógitár Szabó Előd – ének 2004 augusztusában újból stúdióba vonult a zenekar, így megszületett a „12 titok” című lemezük, amely ugyancsak a Sendus Music kiadónál jelent meg 2005 áprilisában.

2005 decemberében "Médiabefutó" elnevezésű tehetségkutatón a „Romantikán túl" című dalukkal megnyerték a Román Televízió és a Félsziget Fesztivál különdíját.

2023-ban megnyerték A Dal 2023 című tehetségkutató műsort Éjféli járat című dalukkal.

Tagjai

Jelenlegi tagok Tisza Kálmán – dobok Banga Dániel Gábor – basszusgitár Boér Károly – akusztikus gitár Géczi János – billentyűs hangszerek Nagy Attila – elektromos gitár Szabó Előd – akusztikus gitár, ének

Diszkográfia

Titánium – 2003 12 titok – 2005 A legújabb holnap – 2010 Az a sok szép tél (koncertlemez) – 2013 Titánium 2 – 2015 Égig érő fák – 2017 15 Év Titán – 2018

Díjak Saint-George Rock Night II. díj – 2004 Médiabefutó – Román Televízió különdíj – 2005 Transylvanian Music Awards – Az Év Legjobb Rockzenekara – 2012 Transylvanian Music Awards – Az Év Legjobb Rockzenekara – 2013 A DAL 2023 – Az Év Magyar Slágere – 2023 Az Év Dala 2023 – Petőfi Zenei Díj – 2023

ElőzőOláh Ibolya (2022) A Dal győztese2023(Az Éjféli járat című dallal) KövetkezőLászló Evelin (2024)

Kategória:Romániai magyar könnyűzenei együttesek Kategória:2003-ban alakult együttesek Kategória:Magyar rockegyüttesek